Tech

A Google a világ legnagyobb naperőművét építteti

A Mojave sivatagban található napelem-együttes 168 millió dolláros beruházóra talált az internetes óriásban.

A közel 33 milliárd forintos összeget a BrightSource Energy nevű cég kapta, aki a nevadai sivatagban gyártja és fejleszti a nagy méretű napelemeket – egész konkrétan pedig az Ivanpah nevű projekt keltette fel a Google érdeklődését.

Az Ivanpah egyszerűen összefoglalva egy olyan termál-alapú napenergiát használó technológia, ami kialakításában nagyon környezetbarát – vagyis a megújulú energiák közül is kitűnik. A heliostatnak nevezett tükrök egy torony tetejére irányítják a hozzájuk beérkező napfényt, ahol gőz keletkezik, ami meghajt egy turbinát. Az Ivanpah projekt eredménye egy 137 méter magas torony lesz, amit 173 ezer heliostat lát el fénnyel.

A 2013-ban elkészülő létesítmény nem az első a Google zöld beruházásai közül. A cég tavaly februárban kapta meg a közüzemi státuszt, ami annyit tesz, hogy a tengeren túlon úgy adhat és vehet energiát, mint nálunk az ELMŰ – vagyis nem meglepő az energiaipar, különösen a megújuló energiák iránti érdeklődése.

AJÁNLOTT LINKEK:

További részletek – angolul (Mashable)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik