Tech

Összehajtható elektromos robogót mutattak be Budapesten

A Moveo névre keresztet 25kg-os kismotort a tervezők kiegészítő járműnek szánják.

A robogó a Moveo & Antro Csoport nevű őrségi fejlesztőcsapat munkájának eredménye.

A kisebb szériaszámú sorozatgyártás háromnegyed éven, a nagyobb egy éven belül elkezdődhet, amennyiben sikerül összegyűjteni befektetőktől a szükséges további 5,5 millió euró forrást. Ha beindul a nagyobb ütemű sorozatgyártás, a robogó ára 2400 euró plusz ÁFA lesz, kisebb szériaszám esetén azonban meghaladná a 3000 eurót (tehát 650-800 ezer forintot).

A robogó a segédhajtású kerékpárokkal áll rokonságban, ám azoknál tágabb a közlekedési felhasználási lehetősége, hiszen olyan közlekedési helyzetekben – például a buszsávokban – is használható, ahol a kerékpárok nem. Ezenkívül természetesen a kerékpárutakon is lehet vele hajtani, amennyiben betartjuk a sebességhatárt.

Ráadásul annyira kicsi, hogy otthon, a lakásban is tárolható, feltölteni is itt lehet, egy egyszerű konnektorból. Erre egy éjszaka bőven elég, és a robogó egy töltéssel 35 kilométert tud megtenni sík terepen.

A Moveo & Antro Csoport három évvel ezelőtt indította útjára a SOLO hibrid koncepció autóját, melyet a Time magazin tavaly a világ ötven legígéretesebb innovációja közé választott. Az autó még fejlesztés alatt áll, nem áll készen a sorozatgyártásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik