Tech

Az EvoMouse minden sima felszínből touchpadet csinál

Ha minden vágyunk az volt, hogy egy multitouch érintőképernyőt szerezzünk a gépünknek, itt egy olcsó megoldás.

A szimultán több érintést is érzékelni képes rendszer gyakorlatilag nem áll másból, mint egy kiskutyára hasonlító műanyag kütyüből, ami az előtte elterülő sík felületet és az azon táncoló ujjainkat figyeli és fordítja le a számítógépünknek, hogy az egér- és egyéb mozgásként feldolgozhassa.

Mindazt tudja, amit egy rendes egér is, de ezen kívül az okostelefonok érintőképernyőiről megszokottá vált csípés és lapozás mozdulatokat is képes értelmezni.

Ráadásul, ha nem csak az egerünket, de a billentyűzetünket is leváltanánk valami vagányabbra, az EvoMouse elénk vetít egyet és pontosan érzékeli, hogy mely billentyű(helye)ket érintettük meg. Ennek persze az egyetlen hátránya, hogy – ahogy például egy okostelefonnál – nem lesz meg a fizikai érintés élménye, így jelentősen lassulhat a megszokott gépelési tempónk.

Az EvoMouse BlueTooth-on és USB-n keresztül is képes csatlakozni Windows-hoz, BlackBerry-hez, de akár Symbian vagy Windows Mobile rendszerekhez is. Sajnos az ár és a megjelenés időpontja egyelőre csak pletyka szinten van meg.

AJÁNLOTT LINKEK:

További részletek – angolul (Gizmodo)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik