Tech

Öngyilkosjelző gomb a Facebookon

A Facebook egy olyan rendszert indít, amivel a barátok jelezhetik, ha úgy érzik, egy ismerősüknél ennyire nagy lehet a baj.

Előre kell bocsátani, hogy ez a rendszer (egyelőre) magyar nyelven nem érhető el. Ettől függetlenül a rendszer kiépítésének híre is remélhetőleg felhívja arra a felhasználók figyelmét, hogy igenis figyelni kell a másikra.

A tengerentúlon ugyanis már számos tragédia megelőzhető lett volna – volt olyan eset, mikor valaki egyenesen kiírta az oldalára a tervét, de néhány kommentet leszámítva egyetlen ismerős sem vette a fáradságot, hogy valamit tegyen az ellen, hogy az illető kioltsa a saját életét.

A Facebook és az Irgalmas Szamaritánus Mentőszolgálat együttműködésében kialakult megoldást már hónapok óta tesztelték, és a tapasztalatok szerint senki nem élt vissza a lehetőséggel, kizárólag komoly bejelentések érkeztek. Mindezt annak ellenére, hogy a jelzőrendszer – bár a Facebookon belül érhető el – teljes anonimitást biztosít a bejelentő számára.

Csupán a “gyanusított” nevét, facebookprofilját és a gyanúra okot adó néhány részletet kell leírni és a Facebook, a Szamaritánusok és a hatóságok egyszerre lépnek fel a tragédia megakadályozása érdekében.

AJÁNLOTT LINKEK:

További részletek és videó – angolul (BBC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik