Tech

Idén jobban teljesített a CeBIT

A hannoveri számítógépes szakvásáron 90 ország 339 ezer érdeklődője vett részt.

A tavalyihoz képest tehát 5 ezer fővel többen látogattak, de idén kiállítóból is több volt, ha nem is túl sokkal – mindössze ötvennel. A kiállítás egyébként gazdaságilag is sikeres volt: a német ágazati szövetség, a Bitkom elnöke elmondása szerint a kiállítók többségének sikerült megkötnie egész évi rendeléseinek zömét, és ezek nyomán derűlátóak az üzletmenet idei alakulását illetően is.

Az idei CeBIT fókuszában az internetre épülő távmunka és az ehhez szükséges költséghatékony szoftvermegoldások szerepeltek. A bemutatott új szoft- és hardverek elsősorban az adatmentésre, a digitalizálásra és a kibertér biztonságára összpontosítottak: kiemelt terület volt a számítógépes lopások elleni védelem, az elektronikus adatkezelés egyszerűsítése, és az ezekhez kapcsolódó egyéb szolgáltatások fejlesztése is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik