Tech

Zelda legendája 25 éves

A Super Mario mellett a Legend of Zelda volt a másik játék, amely meghatározta a számítógépes játékok irányát.

Bár mai viszonylatban egyszerűnek és unalmasnak tűnhet, ne feledjük el, hogy 25 évvel ezelőtt ez a grafikai teljesítmény a szakma csúcsa volt. És ezen felül is, az egymáshoz kapcsolódó világok és várak olyan hatalmas világot alkottak, hogy ez lett az első olyan Nintendo játék, amely belső elemet igényelt, hogy a játékosok el tudják menteni az aktuális állást.

Az újítás és sikerének kulcsa épp az volt, hogy nem határozták meg – mint például a szintúgy a hónapokban 25 éves Super Mario-ban -, hogy a játékosnak merre kellene mennie; az ember arra barangolt, amerre gondolt. Ezen nem-lineáris hozzállásnak volt köszönhető, hogy mire az eredeti kazettákat levették a polcokról (mert a technológia elavulttá vált), 8 millió darabot adtak el belőle világszerte. És még egyszer: egy 25 éves játékról van szó.

Az eredeti játék óta 13 különálló játék jelent meg, melyek közül a The Ocarina of Time című részt széles körben minden idők legjobb játékaként emlegetik.

Az előbbieknek köszönhető, hogy míg Mario a Nintendo arca, addig Link a cég gerince.

AJÁNLOTT LINKEK:

További részletek – angolul (Kotaku)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.