Tech

A kiberfegyver, amely kikapcsolhatja az egész netet

Ráadásul a jelenlegi védelmi rendszer tehetetlen ellene.

Hála az égnek, az eszközt nem terroristák, hanem a Minnesotai Egyetem kutatói fejlesztették ki, akik nem szeretnék elpusztítani a világhálót – sőt, javításokat eszközölnének.

A kutatók megoldása az internet felépítését fordítja saját maga ellen. Mint arról már számos alkalommal írtunk, az internet ugyanis bizalomra épül. Példánk esetében arra a bizalomra, hogy ha egy kisebb alhálózat a netről, a routerek tájékoztatják egymást erről a kiesésről és az eddig azon az alhálózaton keresztül futott információt elterelik a működő hálózatok irányába.

Négy évvel ezelőtt három Egyesült Államok-béli kutató (Zhang, Mao és Wang) kitaláltak egy olyan lehetőséget, mellyel két előbb említett hálózati router közötti kommunikációt megzavarva azt a látszatot keltik, hogy egy alhálózat nincs már fenn a neten.

Ezt – a feltalálókról ZMW-nek elnevezett – támadást fejlesztették most tovább azzal, hogy erről a látszólagos hiányról a teljes netet értesítik. Ezzel a módszerrel tehát precíziós támadásokat lehet elkövetni – leválasztva a teljes internetről egy-egy település vagy ország hálózatát; de akár az egész internetet le lehet állítani, ha elég alhálózatot tüntetünk fel inaktívként.

Természetesen a módszer csak elméletben létezik, senki nem merte még élesben kipróbálni – viszont jelenleg már azt kutatják, hogyan lehetne egy ilyen támadást kivédeni.

AJÁNLOTT LINKEK:

További részletek – angolul (Gizmodo)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik