Tech

Itt a Sony következő kézi konzolja

A PSP (PlayStation Portable) utódja már a névben is újítást hoz: NGP, azaz Next Generation Portable.

És a név jól megérdemelt, hiszen teljesítménye az otthoni használatra készül Playstation 3 játékgépekkel is vetekszik – a Sony a tavasszal boltokba kerülő eszközzel a hordozható videojátékok forradalmára készül.

Az új kütyün a hagyományos vezérlőgombok között található az 5 colos képátlójú OLED érintőképernyő. A gyönyörű játékokról pedig a 4-magos ARM Cortex A9-es processzor mellett az ugyancsak 4-magos Power VR SGX534MP4+ grafikai kártya gondoskodik. Ez a kétszer négy mag pedig nagyon komoly és valóban modern teljesítményt jelent.

A hordozható játékkonzoloknál szinte már alapkövetelménynek tekintett Wifi és 3G adatkapcsolattal, valamint előlapi és hátlapi kamerával is rendelkezik. A mozgásérzékelővel és GPS-szel szerelt NGP-n a japán cég a felhasználók közösségi igényeit teljes mértékben megpróbálja kiszolgálni.

A netezési lehetőség mellett a közösségi funkciókról a Near nevű alapszoftver gondoskodik, amely például azt is figyeli, hogy a játékos környezetében kik és éppen melyik játékkal játszanak. A hálózatban játszható csapatjátékokon túl a PlayStation közösség tagjai cseveghetnek vagy üzengethetnek is egymásnak.

AJÁNLOTT LINKEK:

A következő Sony kézi konzol kétszer négy magot ígér – angolul (Mashable)
További képek és részletek – angolul (Engadget)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik