Tech

Hogy mit jelentenek a bankkártyán a számok?

Hacsak nincs jelentősebb kollekciónk, valószínűleg eddig nem fedeztük fel a számokban rejlő logikát.

Az ilyen kártyák gyártói már a kezdetek-kezdetén úgy érezték, hogy jó lenne, ha nem csak egy random számsor, hanem a beavatottak számára értelemmel rendelkező üzenet helyezkedne el kártyáinkon.

A 16 tagból álló számsor első tagja az iparág-azonosító. Bankkártyáinkon ennek megfelelően az első szám 4, 5 vagy 6. De például ha az utazási vagy szórakoztatóiparból szereztünk hitelkártyát, az első szám a 3-as lesz, a telekommunikációból érkező kártyák esetén a 8-as lesz.

Az első hat szám (beleértve az előbb említett legelsőt is) a kibocsátónak az azonosítója, míg a rákövetkező számok a tulajdonos azonosítására alkalmasak.

Kivéve a számsor utolsó tagját. Ő ugyanis a Luhn algoritmus kiegészítő tagja.

Hogy mi a Luhn algoritmus? Az, amivel bárki fejben ellenőrizheti, hogy az orra elé tolt kártya érvényes-e, avagy sem. Ehhez nincs másra szükség, mint a 16 számból álló sor minden páratlan helyen elhelyezkedő tagját beszorozni kettővel, majd összeadni a páros pozícióban lévő számokkal úgy (és ez fontos), hogy a szorzás eredményeképp született kétszámjegyű számokat tagonként kell összeadni. (vagyis a 12 az 1+2).

Az így kapott eredménynek 10-zel oszthatónak kell lennie. Amennyiben nem az, elkezdhetünk gyanakodni.

AJÁNLOTT LINKEK:

Mit csinál az a sok szám a hitelkártyán? – angolul (Gizmodo)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Budapest, 2008. október 26.
Elhunyt Buss Gyula a Thália Színház tagja. A kép 1955. július 14-én készült a Princ, a katona című film forgatásán, jobbra Ernyei Béla.
MTI Fotó: Keleti Éva
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.