Tech

Az első netbook az AMD új chipjével

A HP Pavilion dm1z az első boltokba került laptop az AMD Fusion platformjával.

Az idei az ötödik év, hogy tudunk az AMD nagyszabású tervéről, amellyel saját bevallása szerint meg szerette volna újítani az x86-os architektúrájú processzorok piacát és eltörölni az Intel törhetetlen dominanciáját a laptopok körében. Öt éve, hogy egyre nagyobb izgalommal és néha már-már súlyos kétségekkel vártuk a csodát, és most végre polcokra került – bár egyelőre csak az Egyesült Államokban.

A HP netbookja egy cirka másfél kilogrammos, 11,6 colos képernyővel rendelkező álom, amennyiben az álmunk egy valóságban is hordozható számítógép, nem pedig egy egész nap asztalon használt laptop. Egyetlen töltéssel 9 órát bír, de folyamatos HD-videózással is eljut az 5 óráig kábel nélkül.

Az energiatakarékosságát többek között az AMD Zacate E350 processzorának köszönheti, ami – lévén a Fusion családból származik – egyetlen lapkán egyesíti a processzor és a grafikai kártya teljesítményét. Előbbi 1,6GHz-es órajellel bír, míg az utóbbi egy Radeon HD 6310-nek felel meg.

A gépről összességében elmondható, hogy sikerült egy tökéletes egyensúlyt elérni a hordozhatóság, a teljesítmény, a grafika és az energiafogyasztás között. Ráadásul a hasonló konfigurációknál 50-100 dollárral olcsóbb, hiszen a tengerentúlon 450 dollárért beszerezhető, ami közel 100 ezer forintnak felel meg.

Az AMD tényleg elérte, amiről öt éven át beszélt, és ezért dícséret illeti.

AJÁNLOTT LINKEK:

Részletes kritika – angolul (Engadget)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik