Tech

Az Augen táblagépe is két oprendszerrel fut

Mert ha egy Android jól elvan egy Windows mellett, akkor egy Ubuntu Linuxszal sem lesz gondja.
Kapcsolódó cikkek

A hétfőn bemutatásra került táblagép az Azpentől nem az egyetlen, amely egyszerre két operációs rendszerrel fut. Az Augen három kávéalapú tabletje mellett megcsillantotta a két operációs rendszerrel futó eszközét is.

A Gentouch Latte nagyon hasonlít az eredeti Gentouch 78-asra: 7 colos képernyő, 800MHz-es TCC 8902-es processzor, 2GB-nyi memória és nincs Android Market. A vájt fülűek joggal kérdezhetik, hogy mi itt a változás? Nos, az operációs rendszer már a 2.2-es Android. Az ára cirka 30-35 ezer forint és ez teljesen megfelel annak az értéknek, amit cserébe kapunk: nem kevés, de pláne nem túl sok.

A Gentouch Latte Grande gyakorlatilag ugyanaz a tejeskávé, mint az előző, csak nagyban. Nem is méretre, inkább az érintőképernyő modernebb, és ennek megfelelően könnyebben és jobban használható – a fenti eszközhöz képest inkább csak annyi mondható, hogy úgy egyáltalán használható. A közel hatvanezer forintos ár azonban túl magas csak ezért a változásért.

A Gentouch Esresso a gyártó első bizonyítéka arra, hogy nem csak az alacsony költségvetésű, olcsó, de nem is túl jó gépekben szeretne jó lenni: az 1GHz-es ARM Cortex A9-es processzort 8GB-nyi hely egészíti ki. Annak fényében, hogy szinte azonos áron lesz kapható a Latte Grandeval, nem teljesen érthető, hogy az előző készülék egyáltalán miért létezik.

A cég bemutatójának koronája pedig a Gentouch Dolce / Doppio, ami egy 10,1 colos képernyővel bíró Android 2.2-Ubuntu dual-boot táblagép lesz. S míg a 1024×768-as felbontás és a gigahertzes ARM Cortex A9-es processzor nem épp a leglátványosabb, a kettős operációs rendszer mellett a 75 ezer forintos gépet inkább a billentyűdock adhatja el. Azzal együtt már inkább 120 ezer forintról kell beszélni, viszont a billentyűzet 160GB-nyi hellyel és egy 6000 mAh-s aksival rendelkezik, ami az összesen 15 órás menetidejével egy igazán hordozható netbookká alakítja az eszközt.

AJÁNLOTT LINKEK:

Az augen bemutatja a koffein-alapú tablet-családját – angolul (Engadget)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik