Tech

Motorola Xoom – az Android 3-as tablet

A Motorola bemutatta első táblagépét és olyan dolgok vannak benne, amire nem is gondolnánk, hogy kellhet.

Az 1Ghz-es, kétmagos Tegra 2 processzor és a 10,1 colos képernyőátmérőn megjelenő 1280×800 pixel önmagában nem számít újdonságnak. Még az 5 megapixeles kamera és a 720p minőségű videók felvételének lehetősége sem kell feltétlenül levegyen minket a lábunkról; azonban az, hogy a gyroszkóp mellé beszereltek egy e-iránytűt és egy gyorsulásmérőt már szemöldök-emelő. Az eddigieket ráadásul kiegészíti egy barométer – igen, egy légnyomásmérő van benne.

Pontos megjelenési dátumról még nem nyilatkozott a gyártó, egyelőre csak az biztos, hogy az első negyedévben jelenik meg a 3G/WiFi-s verzió és a második negyedévben az 4G LTE/WiFi-s változat. Persze “nem érdemes várni” a frissebb verzióra, hiszen az előbbi frissíthető lesz.

Ezek után már csak részletkérdésnek tűnik, hogy egy egészséges 32GB-nyi merevlemezzel bír és az aksija – állítólag – 10 órányi videózást is kibír.

A Motorola – és joggal – úgy érzi, hogy egy sikeres modellt teremtett, ezért első körban 800 ezer darabot rendelt a tajvani gyártótól.

AJÁNLOTT LINKEK:

Hivatalos a Motorola Xoom – angolul (Engadget)
Android 3-as Motorola tablet – angolul (Gizmodo)
800ezres eladásra számít a Motorola – angolul (CrunchGear)
Légnyomásmérő a táblagépben – angolul (Engadget)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik