Tech

PC-re is érkezik a Kinect?

Igen is meg nem is. Ugyanaz a hardver, csak a név változik: Asus Xtion.

Vagyis végre meghallgattatak azon számítógép-rajongók imái, akik bár nagyon szerették volna kipróbálni, milyen is egy két kamerából álló henger előtt ugrálni, de nem volt kedvük egy Xbox 360-ast venni mellé.

A Kinect 2010. novemberében került a boltok polcaira és a Microsoft saját bevallása szerint az év végéig 8 millió példányt adott el belőle – nem meglepő tehát, ha ezt a sikert más piacokra is érdemesnek tartják kiterjeszteni.

A készülék egyik verziója a PrimeSensor – ezt a prototípust a gyártója szabad szoftverrel árusítja. A PrimeSense egyébként az, akinek a nevéhez fűződik a mozgásérzékelős része a kinect hardverének.

A másik verzió az Asusé, akik a PrimeSensort két másik kütyüvel kötötték össze, mert nem elégedtek meg azzal, hogy kis laptopunk előtt ugráljunk: kábel nélkül továbbíthatjuk a képet a nagy TV-re, hogy ugyanazt az élményt érjük el, mint egy Kinecttel.

AJÁNLOTT LINKEK:

Fejlesztik a TV-kre szánt Kinectet – angolul (BBC)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik