Tech

Negyedik generációs mobilhálózatra vált Amerika

Amerika legnagyobb mobilszolgáltatója tíz 4G-re optimalizált újdonsággal jelentkezett.

Az első 4G-hálózatot decemberben helyezték üzembe az Egyesült Államokban. A technológiával nagyságrendekkel gyorsabb letöltési és feltöltési sebesség érhető el, azaz még utazás közben is legkevesebb 100 megabit/másodpercet lehet elérni. A rendszert azonban telefonok híján még csak laptopokhoz illeszthető USB-s modemeken lehetett kipróbálni.

A Verizon – a szóban forgó mobilszolgáltató – partnereivel közösen összesen tíz, 4G-re felkészített kütyüt mutatott be a CES-en. Az árakat és az előfizetési konstrukciók részleteit egyelőre még nem hozták nyilvánosságra – a CES-en az árakról nem szokás beszélni -, mindössze annyi bizonyos, hogy az új készülékek már márciustól a boltokba kerülnek.

A T-Mobile USA – hogy ne maradjon ki a versenyből – közölte, hogy a 3G-s szolgáltatási területének kétharmadán a letöltési sebességet fogja megkétszerezni. A fejlesztés után a megnövelt sebességre utalva 3G helyett +4G jelölés jelenik meg a készülékeken.

Az LG, a Samsung, és a HTC is felkészült a 4G-s hálózatokra, a Hewlett-Packard viszont új mobilkapcsolattal felszerelt laptopokat és netbookokat mutatott be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik