Tech

Egyre több kalózkodást jelentenek be

Az idén 89%-kal emelkedett a szoftvergyártók érdekvédelmi szervezete, a BSA hazai képviseletéhez beérkező, illegális szoftverhasználattal és -kalózkodással kapcsolatos bejelentések száma.

Az adat azért is meglepő, mert az idén publikált, 2009-et vizsgáló felmérésben, ha kismértékben is, de hosszú évek után először csökkent az illegális szoftverek aránya Magyarországon: 42-ről 41 százalékra. Ezzel az értékkel Magyarország már a globális átlagnál jobban teljesít, hiszen az a legutóbbi felmérésben 43 százalékra nőtt, részben az olyan illegális szoftverhasználat terén élenjáró piacok előretörése miatt, mint amilyen Kína, India vagy Brazília.

A BSA feltételezései szerint a bejelentések kiemelkedő száma valószínűleg a munkahelyi és céges konfliktusoknak (is) köszönhető. Hivatalos megfogalmazásban a kalózkodás az üzleti verseny tisztaságát romboló jogtalan versenyelőny, melyre egy vállalkozás a meg nem fizetett kalózszoftverek felhasználásából fakadó megtakarítások révén tesz szert, és jó pár esetben a cégek saját jelenlegi vagy korábbi alkalmazottai, akár beszállítói számolnak be az illegális szoftverhasználatról.

A beérkező bejelentéseket a BSA kötelességszerűen megvizsgálja, részletes bejelentések esetén megteszik a szükséges lépéseket, amelyek az ügyvédi felszólítástól egészen a bírósági eljárások kezdeményezéséig, vagy a bűnüldöző szervek tájékoztatásáig terjednek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik