Tech

Renoválják Gizikét, a gőzmozdonyt

Vasútépítő cégek, vasutasok és szakmunkások összefogásával újítják fel a 120 éves gőzmozdonyt.

A 377-503-as gőzös a karbantartás hiánya miatt az elmúlt évek alatt elrozsdásodott, de a vandálok sem kímélték, és a hajléktalanok gyakorta szálláshelyül vagy raktározásra használták. Idén nyárra ez az öreg lokomotív már nemcsak szomorú látvány volt, de balesetveszélyessé is vált.

A patinás gőzmozdonyt 1978 októberében állították ki a zalaegerszegi vasútállomás épülete előtt. A műszaki műemléknek számító mozdony tulajdonosa a Közlekedési Múzeum, de rendbetételéről, felújításáról évtizedeken keresztül “becsületből” a vasutasok gondoskodtak. A gőzös a MÁV üzletágainak szétválása után gazdátlanná vált.

A vasúti cégek és a MÁV szombathelyi központja közösen vállalta, hogy társadalmi munkában felújítja az évek során megkopott lokomotívot. A felújítási munka, amelyben közel félszáz szakmunkás vett részt, nyáron kezdőtt. Kitakarították a mozdonyt, eltávolították az elkorhadt és rozsdás alkatrészeket. Lebontották, majd újraépítették a tetőt, hegesztésekkel, elemcserékkel rekonstruálták a belső fülkét, lecsiszolták a megkopott, kifakult festékréteget. A tervek szerint a 377-503-as teljes felújítása jövő tavasszal, a festéssel fejeződik be: ekkor rendbehozzák a mozdony környezetét is.

GIZIKE

A 377-503-as gőzmozdonyt 1892-ben gyártották, a zalai vonalakon az 1930-as évektől közlekedett. Túl nagy terhelést ugyan nem bírt, de az akkori céloknak tökéletesen megfelelt. Rendkívül mozgékony volt, leginkább helyi tolatási műveletekre alkalmazták.

A MÁV-nak 1911-től sok száz darab 377-es sorozatú mozdonya volt – leginkább a magyar vasúti mellékvonalakon, magán- és iparvasutakon közlekedtek. Az első világháború alatt egy vagy két 377-es továbbította a magyar páncélvonatokat. A háború után még néhány évtizedig ezek a mozdonyok az ország egész területén megtalálhatók voltak, így Zalaegerszegen is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik