Tech

Ijesztő a hamis szoftver?

A Microsoft kutatása alapján az emberek fele úgy gondolja, hogy a hamisított szoftverek nem elég biztonságosak.

A világszerte több mint 38 ezer felhasználó megkérdezésével végzett kutatás szerint a hamisított szoftverek használata miatt minden negyedik felhasználó adatai elvesztésétől tart a legjobban, míg 15 százalékuk úgy véli, hogy a bűnszövetkezetek a szoftverkalózkodásból származó jövedelmekből más bűncselekményeket is finanszíroznak.

Tízből nyolcan azt válaszolták, hogy a hamisított szoftverek valamilyen szinten kockázatokat rejtenek számukra, heten pedig meg vannak győződve róla, hogy az eredeti szoftverek biztonságosabbak, stabilabbak és könnyebben frissíthetők, mint a hamisak.

A Microsoft közleménye szerint mindezt a statisztikák is alátámasztják. Azon kis- és középvállalkozások, amelyek hamisított vagy nem megfelelően licencelt szoftvereket használnak, 73 százalékkal nagyobb eséllyel esnek adatvesztés áldozatául, és 43 százalékkal valószínűbb, hogy egész napos vagy annál is hosszabb rendszerleállást kell elszenvedniük, mint az eredeti verziókat alkalmazó társaik.

Hazai fronton Tóth Zita, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) titkára elmondása szerint a teljes lakosság 20 százaléka, ezen belül a fiatalok 41 százaléka nyitott a másolt, illegális forrásból származó szoftverek iránt. A HENT megbízásából a TÁRKI által készített kutatásból az is kiderül, hogy a lakosság nem minden típusú hamisított termékkel szemben olyan megengedő, mint a szoftverekkel: hamisított ételt például csak 8, míg ilyen gyógyszert csupán 5 százalékuk használna.

A kutatásból kirajzolódik a gépén hamis szoftvereket futtató tipikus felhasználó képe is: budapesti, 30 év alatti, középiskolai végzettségű férfi vagy nő. Ki ismert magára?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik