Tech

StarCraft-bajnokság számítógépeknek

Mert egy magára valamit adó mesterséges intelligencia manapság már nem sakkozik.

Az űrben játszódó valós idejű stratégiai játékot általában emberek játsszák és a bajnokságokon olyan egér- és billentyűzetmozgásokat láthatunk, amit átlagos otthonokban sose. Az előbb említett rangadón, melynek döntőjét a Stanford Egyetem tartotta, az emberek némileg háttérbe vonultak: kizárólag botok irányítják az egymásnak feszülő seregeket.

A játékok és a mesterséges intelligenciák közös története egészen az előző évszázad közepéig visszavezethető: az ’50-es évektől kezdve próbáltak sakkgépeket készíteni, de egészen a ’80-as évek végéig ezek nem voltak elég jók ahhoz, hogy a nagymestereket legyőzzék. Az első sakkgépek összeszerelése óta számos játékhoz próbáltak már mesterséges intelligenciát írni – és igen, minden kereskedelmi forgalomba került játék már önmagában is bír egy alapvető aggyal, hiszen enélkül nem tudnánk a “gép ellen” játszani.

A gépek számára a sakk nehézségét az teszi ki, hogy minden egyes lépéssel viszonylag távoli jövőben lévő eseményeket kell megjósolni, és azok alapján dönteni a jelenben. A póker legnagyobb kihívása, hogy egyik játékos, így a gép sem képes hiánytalan információhoz jutni a döntések meghozatalához. Megint más játékokban pedig igen rövid idő alatt kell dönteni már meglévő tudás ismeretében.

A StarCraft minden leírt nehézséget ötvöz.

AJÁNLOTT LINKEK:

Can a Machine Beat a Human at StarCraft? (Gizmodo)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik