Tech

Embernek hitték a chatprogramot

És ennek köszönheti Loebner-díját a Suzette névre keresztelt szoftver.

A Loebner-díjat minden évben az a robot, mesterséges intelligencia, szoftver – nevezzük, ahogy jól esik – kapja, amelyik szakértőket megszégyenítve tudja azt a látszatot kelteni, hogy valójában ember.

A Turing-teszt, amelyet a díj kiosztása érdekében alkalmaznak igen egyszerű. A szakértő számítógép segítségével kommunikál két tesztalannyal, melyek közül az egyik ember, a másik nem. Mindkét alanynak lényegében az a feladata, hogy meggyőzze a beszélgetőtársat arról, valójában ő egy gondokodó ember. Amennyiben a kérdező hosszabb idő után sem tud dönteni, vagy ad absurdum “rosszul” dönt, a gép teljesítette a tesztet.

Idén Suzette-et nézték embernek majdnem fél órás beszélgetés után. Titka igazán egyszerű volt: ha úgy gondolta, valamilyen témában nincs igazán otthon, szépen lassan elterelte a beszélgetés fonalát olyan terepre, ahol biztonságban érezhette magát.

AJÁNLOTT LINKEK:

Meet Suzette, the chat program that convinced an expert she was human (io9)
Turing-teszt (Wikipédia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik