Tech

Internet a Google-től

A Google a való világban is kipróbálná hipergyors üvegszálas internethálózatát.

A Googleplexen belül már egy ideje ez a rendszer működik, és állítólag képes a másodpercenkénti 1 gigabites sebességre is. S míg az internetes óriás a mai napig azt állítja, hogy nem kíván beszállni a netszolgáltatók versenyébe, üvegszálas hálózatát most a Stanfordi Egyetem kampuszán próbálná ki – 850 lakásban és irodában.

A Google a korábbiakban pályázatot írt ki, amire kis és közepes méretű közösségek jelentkezhettek, hogy használatba vegyék a Google szélessávú lehetőségeit. A jelenlegi kitelepülés nem része az előbbinek, és a pályázat nyertesét állítólag még az idén kihirdetik.

A cég állítása szerint ezek a projektek inkább élesben tesztelt kísérletek, melyekkel olyan technológiákat szeretnének kifejleszteni, mellyel a már meglévő internetszolgáltatók javíthatnák a sebességüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik