Tech

Az Angry Birds fizikája

Az Angry Birds - ha valaki nem találkozott volna még vele - egy fizikán alapuló logikai játék. Ráadásul jelenleg a legnépszerűbb iPhone és androidos telefonokra is.
Korábban a témában:

A játék célja, hogy egy hatalmas csúzliból madarakat katapultáljunk, de úgy, hogy ennek következményeképpen – a madarak fészkét korábbiakban elcsenő – malacokat kiüssük.

A tech-tud körökben méltán híres Wired magazin attól lett méltán híres, hogy kizárólag meghatározó és ténylegesen fontos dolgokról hajlandó tudosítani, de arról alaposan és mélybemenően. Így járt el most is, mikor a milliók által letöltött Angry Birds fizikáját vizsgálta, és olyan fontos és emberéleteket meghatározó kérdésekre adott választ, minthogy mekkorák a katapultáló madarak.

Kiderült, hogy a csúzli, amit ujjunk hegyével oly könnyedén feszítünk ki, a valóságban cirka 5 méter magas, ami azt jelenti, hogy a piros, mérges madarak kb 70 centisek. A madarak tömege egyharmada a nagyobb szikláknak, míg a kék madarak – és ha valaki eddig eljutott, itt jön az igazán izgalmas rész – tömege 30-szorosára nő, mikor három felé válnak.

Ha valakit mindezek után igazán érdekel, hogy a Wired hogyan jutott ezen megállapításokra, végig fogja nézni a következő kísérletezős videót.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.