Tech

Mozgássegítő kisautó 111 km/h-val

Egy brit vízvezeték szerelő tuningolta fel azzal a céllal, hogy bekerüljön vele a Guinness-rekorderek közé.

A 31 esztendős Colin Furze mintegy három hónapig dolgozott azon, hogy egy ötsebességes váltóval, dupla kipufogóval és egy 125 köbcentis motorral felszerelt csodajárgányt varázsoljon. A benzinmeghajtású kisautó még az autósztrádákon haladó többi járművel is könnyedén tartja az iramot.

A jármű nagyjából kilencszer gyorsabb hagyományos társainál, amelyek átlagosan 13 kilométert képesek megtenni óránként. Eléggé ijesztő vezetni, mivel a váza nagyon gyenge, hiszen lassú sebességhez tervezték.

A rekordbeállítás miatt felvette a kapcsolatot a Guinness irodájával, ahol azt a feltételt szabták, hogy a járműnek el kell érnie a 98,8 kilométer/órás sebességet és külsején nem lehet változtatásokat végezni.

Sokakat zavar, hogy ezek a mozgássérültek, idősek mobilitását segítő járgányok milyen lassan haladnak. Úgy gondoltam, hogy igazán vicces lenne egy nagyon gyorsat csinálni. Azt mondták, hogy csak a motort cserélhetem ki, de semmilyen egyéb változtatást nem végezhetek, vagyis sem nagyobb kerekeket, sem szilárdabb vázat nem csinálhattam. Kezdetben elektromos meghajtással próbálkoztam, de azzal csak 48 kilométer/óra sebességet tudtam elérni és az akkumulátorok is hamar lemerültek – mondta Furze.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik