Tech

Lopásgátló a laptopra

A Kensington prezentálja az eddigi legegyszerűbben használható laptopzárat.

Akik találkoztak már a bicikliláncokhoz hasonló notebookoknak szánt védelemmel, minden bizonnyal találkoztak már azzal a macerával, amit a fel- illetve leszerelés jelent minden egyes alkalommal. Az informatikai vállalatok közül úgy tűnik, a Kensington az első, aki ezt nyíltan beismeri.

Cserébe viszont megoldást is kínál ClickSafe rendszerével. Az eszköz nagyon egyszerűen működik: a “lakatot” be kell csavarni a (modernebb) laptopok mindegyikében megtalálható zár nyílásba. Majd ezen lakatba illesztjük bele a csomagban megtalálható bicikliláncot – természetesen azután, hogy valami mozdíthatatlan köré csavartuk.

Az, hogy az adott asztal nincs feltétlenül a betonba csavarozva pedig egyéni probléma – az eszközök adottak. Kiszereléstől függően 50 illetve 70 dollárért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik