Tech

Hajlékony e-papír

A Sony már korábban is kísérletezett hajlékony kijelzőkkel, de ez az első, amit piacra is dobhatnak.

Komolyabban senki nem kételkedik abban, hogy a képernyők jövője így néz ki. Az LG hasonszőrű technológiával rendelkező, 19 colos kijelzőjét az év végén kezdi el gyártani.

A Sony ezen a téren már bizonyított, amikor egy 80 mikrométer vastagságű – ez vékonyabb, mint egy hajszál – kijelzőt mutatott be, amely akkor is képes volt képek megjelenítésére, mikor feltekerték egy ceruzára.

A képen is látható lapról egyelőre kevés biztos dolgot tudni. Annyit elárultak, hogy az ilyen eszközöknél szokásos üveg helyett valamilyen műanyag szubsztrátot alkalmaztak. Persze a nagyobb kérdés az lenne, hogy hogyan módosították az e-tinta-technológiát – ezt azonban nem hozták nyilvánosságra.

Azon kívül, hogy ismét egy olyan technológiai újításról van szó, amelyet epekedve várhatunk, a Sony örömmel tudatta a jelenlévőkkel, hogy az új e-papírjuk kevésbé törékeny, mint akár a már forgalomban lévő Kindle, aminek elég lehet a méteres magasság is ahhoz, hogy tönkremenjen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik