Tech

eGyűlés – hazai fejlesztés

A vállalati tag- és közgyűléseket elektronikus úton lebonyolító rendszert dolgozott ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) támogatásával a NetLock Kft.

Az új szolgáltatás lehetővé teszi, hogy személyes jelenlét nélkül hozzanak döntéseket a gazdasági társaságok, nonprofit szerveztek, illetve alapítványok vagy társasházak.

A szolgáltatáshoz nem kell nagy informatikai infrastruktúra, megoldható személyi számítógéppel, internetes csatlakozással és opcionálisan webkamerával. Az adott esemény a semleges NetLock hálózatán keresztül történik, így a társaság mint hitelesítésszolgáltató hitelesíti is azt, hogy pontosan mi történt a közgyűlésen. Mindez azért fontos, mert például egy per esetén a NetLock által kezelt és tárolt dokumentumokat a bíróság is elfogadja.

Az eGyűlés szolgáltatást csomagokban lehet igénybe venni, amelyek ára például függ a közvetítéstől, a dokumentum méretétől, a résztvevők és szavazások számától is.

A 40 főt foglalkoztató NetLock jelenleg mintegy 10 ezer elektronikus aláírást kezel, amivel a szabadpiacon az első. Az ügyvezető elmondta, a válság nem érintette a hitelesítésszolgáltatási piacot, sőt, a gazdasági nehézségek egyre inkább arra késztetik a cégeket, hogy elektronikusan intézzék ügyeiket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik