Tech

EU-elnökség – A magyar elnökség a belga honlapot veszi át

A magyar EU-elnökség a mostani belga elnökség honlapját veszi át és fejleszti tovább, részben azért, mert az előző kormány elkésett az előkészítéssel.

A tagállami tapasztalatok szerint egy jó elnökségi honlap felépítéséhez 9-10 hónapra van szükség. Mivel nem történtek korábban érdemi lépések egy ütős magyar honlap kifejlesztésére – magyar fejlesztők bevonására már nem volt mód -, az idő rövidsége miatt a belga honlap átvételéről született megállapodás – közölte Urkuti Görgy.

A belgák – akik az elnökségi trió együttműködése keretében adják át a nyílt forráskódú szoftvert – az elnökségi tapasztalatok széles körű, gördülékeny továbbadására törekednek politikai és technikai értelemben egyaránt. Véget akarnak vetni annak a gyakorlatnak, hogy a félévente váltakozó soros elnökséget betöltő ország szinte mindent nulláról kezd.

A hivatalos közleményeken, dokumentumokon kívül a weboldalon az elnökségi mindennapok is megjelennek majd, országpromóciós elemekkel. A szervezők törekvése szerint az olvasók olyan kulisszatitkokat is megtudhatnak majd, hogy mi szerepel a díszvacsorák menüjén és milyen kulturális eseményen vesznek részt a magyar EU-elnökség vendégei.

Urkuti György elmondta, hogy a magyar honlap fejlesztése, a tartalom tervezése elkezdődött. A tervek szerint már a héten munkához lát a honlapfejlesztő csapat és bár megtartja belga honlapot alapként, jelentős átalakításokat tervez. A főosztályvezető elmondása szerint nincs sok idő, az EU-elnökségi honlapot novemberben már tesztelni fogják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik