Tech

Szoftverkalózokra csapott le a VPOP

Két budapesti cégnél foglalt le számítógépeket szoftverkalózkodás miatt a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP).

A vámosok az elmúlt hetekben két fővárosi cégnél licenchiányosságokra és kalózszoftverek használatára derítettek fényt, ezért mindkét társaság ellen büntetőeljárást kezdeményeztek.

Az előzetes kalkulációk szerint az egyik cégnél milliós nagyságrendű jogsértést tártak fel, és a másik, csak néhány számítógéppel rendelkező társaság is jelentős értékben alkalmazott illegális szoftvereket a méretéhez képest. Az ellenőrzött cégek számítógépeit lefoglalták.

A VPOP mindkét ügyben egy hazai fejlesztésű navigációs szoftver illegális verzióit, valamint jogellenesen használt szoftvereket foglalt le. Az egyik cég esetében az illegális kereskedelem gyanúja is felvetődött.

A közlemény szerint a jogvédő szervezetekkel való együttműködés és a szoftverkalózkodás felismerését segítő oktatások eredményeként a vámosok kiemelt figyelmet fordítanak az illegális szoftverhasználat felderítésére. Az illegális szoftverek nemcsak a szoftvercégeknek okoznak kárt, hanem az ország gazdaságának is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik