Tech

Most a Microsoft perel

A Microsoft beperelte a Salesforce.com céget 9 szabadalmának megsértése miatt.

Nemcsak a mobilgyártók ugranak rendszeresen egymás torkának állítólagos szabadalomsértés miatt, most két szoftvergyártó között áll fenn ez a helyzet.

A Microsoft most azt kérte a bíróságtól, hogy az okozott anyagi kár háromszorosát rója ki az ellenfélre, valamint alkalmazzon átmeneti és végleges tiltó rendelkezéseket.

Elsőre azt gondolhatnánk, hogy a szabadalomsértés az online CRM rendszerekről szól, hiszen a Salesforce.com-nak ez a fő területe és ugyanazen a piacon a Microsoft is jelen van, azonban a helyzet nem ez. A keresetben olyan szabadalmak szerepelnek, mint a “rendszer és eljárás beágyazott menüvel rendelkező weboldal megjelenítésére”, illetve “rendszer és eljárás eszkösztárak egymásra helyezésére egy számítógép-kijelzőn”.

A Microsoft, állítása szerint, már egy éve figyelmeztette a Salesforce.com-ot, azonban azt mindez nem érdekelte. Elemzők azért furcsállják az esetet, mert a rendmondi cég kifejezetten ritkán szokott másokat ilyen okok miatt beperelni, ez csupán a negyedik eset a cég történelmében – a korábbiak végül mind megegyezéssel zárultak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik