Tech

Tizenöt éves a Magyar Elektronikus Könyvtár

Nyolcezer állomány, számtalan hangoskönyv, ez jellemzi a MEK-et, amelynek valószínűleg egyre fontosabb szerepe lesz.

Több mint nyolcezres állománnyal, négy határon túli szerverrel a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) jelentős szerepet játszik a magyar nyelvű, illetve magyar vonatkozású könyvek, valamint más szöveges és képi dokumentumok digitális megőrzésében – hangzott el az e-könyvtár megalakulásának 15. évfordulóján rendezett pénteki budapesti emlékülésen.

Moldován István, a MEK Egyesület ügyvezető elnöke címszavakban felidézte az elektronikus könyvtár történetét. Kitért többek között a kísérleti szolgáltatás 1995 augusztus végi elindítására, az egyesület 1999 novemberi megalakulására, a jelenleg is működő 2.0-ás új változat bevezetésére, az első hangzó dokumentum 2003 végi feltöltésére, a két különgyűjtemény, az Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis (EPA) 2004 tavaszi és a Digitális Képarchívum (DKA) 2007 novemberi útnak indítására, valamint a nyolcezredik dokumentum állományba vételére idén márciusban.

A MEK rendszerében 2005 eleje óta a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével közösen kidolgozott hangoskönyvtár is elérhető. A könyvtár ma már négy határon túli – egy-egy erdélyi, szlovákiai, vajdasági és kárpátaljai – szerverrel rendelkezik.

Az e-könyvtár állománya 2004 óta évente mintegy ezer címmel bővül, a látogatók száma 2007-ig folyamatosan emelkedett, ettől kezdve évi 14-16 millió között stabilizálódott. Az EPA látogatóinak száma 2009-ben 3,2 millió volt, a DKA szolgáltatását pedig 43 ezren vették igénybe.

Az e-book olvasók terjedésével várhatóan a MEK szerepe még inkább felértékelődik a jövőben hiszen számtalan híres mű és kötelező olvasmány található meg a rendszerben, amelyek szabványos formátumban vannak eltárolva, így az e-olvasók is meg tudják őket jeleníteni könnyedén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik