Tech

A New York Times honlapja a nagy esélyes

A The New York Times vezeti idén a "netes Oscarként" emlegetett Webby Awards-jelöléseket.

A héten nyilvánosságra hozott jelöltlista szerint a rangos amerikai napilap 15 jelölést gyűjtött be, az élmezőny második helyén végzett BBC kilenc díjra esélyes, a harmadiknak befutó CollegeHumor és a The Onion elnevezésű humoros oldalak pedig hat-hat jelölést kaptak.

A Webby Awards 14 esztendős múltra tekinthet vissza. A Nemzetközi Digitális Művészeti és Tudományos Akadémia az 1996-ban alapított nemzetközi elismeréssel évente díjazza az internet legjobbjait. A legátütőbb teljesítményekről az akadémia 750 tagú szakértői testülete, és a társult tagok, többek között a korábbi győztesek döntenek. A díjakat több tucatnyi kategóriában ítélik oda, de netes szavazás eredményeként minden kategóriában kihirdetik a közönségdíjast is.

David-Michel Davies, a Webby Awards igazgatója a szerint a The New York Times “számos különböző médiumon keresztül nyújtott rengeteg újdonságával” érdemelte ki a több mint tucatnyi jelölést. Mint megjegyezte, az első lapok között volt, amelyek azt kérték riportereiktől, hogy a Twitteren is tudósítsanak. Az újság többek között a legjobb hírek, legjobb fotók és a legjobb írás kategóriában is esélyes lehet a díjra.

A legváltozatosabb műfajokban elnyerhető internetes Oscarra többek között azt az apát is jelölték, aki fogorvosi beavatkozás után ébredező kisfiáról készített videóját tette fel a világháló egyik közösségi oldalára. A David After Dentist (David a fogorvos után) című felvételt több mint 50 millióan nézték meg a YouTube.com honlapon.

A Webby Awards díjkiosztó ceremóniájára New Yorkban kerül sor június 14-én.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik