üzlet

A megszorítási csomag ellenére az idei évre tervezett költségvetési hiány és államadósság miatt Törökország mellett Magyarország a feltörekvő országok közül a legsebezhetőbb - vélte francia elemzőkre hivatkozva hétfőn délután megjelent számában a Le Monde című francia napilap.
2007. 01. 22. 18:52
A vélhetően Németországból származó, illegális szemétbálák ügyében legalább 2-3 hónapot vesz igénybe a hatósági vizsgálat, csak ezután lehet a hulladékokat elszállítani - mondta Persányi Miklós. Németország együttműködik.
2007. 01. 22. 17:41
Az ökoadórendszer kiterjesztésén dolgozik a zöldtárca: az ökoadó általában a természeti erőforrások használatához kötődő terhek emelésével, illetve a munkaerő megadóztatásának enyhítésével függ össze.
2007. 01. 22. 16:50
A magyar szürkemarhát, három mangalicát, két rackát, a kendermagos tyúkot és a magyar óriásnyulat védett, őshonos, míg a magyar tarka marhát és a nyurga pontyot veszélyeztetett állatfajnak nyilvánította az FVM és a KvVM.
2007. 01. 22. 14:46
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) és a diákok képviselői között hétfőn létrejött megállapodás szerint a nappali tagozatos felsőoktatásban résztvevő hallgatók az iskola és a lakhely közötti útvonalon kívüli utazáshoz 50 százalék kedvezményt kapnak május 1-jétől a vasút, autóbusz és HÉV jegyek megvásárlásakor.
2007. 01. 22. 14:21
Oroszországban az új, tengeri olaj- és gázlelőhelyeket arányosan elosztják az állami Rosznyefty olajtársaság és a szintén állami többségű Gazprom földgázipari vállalat között, írta a moszkvai Vedomosztyi című lap hétfőn, az államfő és a kormányzati illetékesek hétvégi egyetértéséről tudósítva.
2007. 01. 22. 09:52
Idén 92 kilométerrel bővül a hazai gyorsforgalmi úthálózat, s átadják a dunaújvárosi hidat is. Október végén Nyíregyházát is autópályán lehet elérni, de elkészül az M0 körgyűrű régen várt keleti szektora is a 4-es út és az M3-as sztráda között.
2007. 01. 22. 07:20
Ha nem sikerül megfelelő garanciákat kicsikarni, majd megállapodni az eladásról, a Malév sorsa minden eddiginél bizonytalanabbá válhat.
2007. 01. 20. 16:37
Az építőipari termelés 2006 novemberében, a kiigazítatlan és a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint is 4,5 százalékkal maradt el az előző év novemberitől.
2007. 01. 19. 10:12
A reálkereset 2006. január-novemberben - a fogyasztóiár-index 3,7 százalékos növekedése mellett 3,6 százalékkal nőtt, a bruttó átlagkeresetek 7,7 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 7,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
2007. 01. 19. 09:53
Nincs pénz az M5-öst üzemeltető Alföld Koncessziós Autópálya Zrt. állami kivásárlására, így a gazdasági tárca tervei szerint a korábban megvett csomagot is eladnák – értesült a Népszabadság.
2007. 01. 19. 09:05
Egy Mol-kút lesz az első patikán kívüli gyógyszerárusító hely – értesült a Népszabadság. Eddig negyven forgalmazási kérelem futott be az Országos Tisztiorvosi Hivatalhoz.
2007. 01. 19. 08:49
A LAL investiciju valdymas, a Malévért folyó versenyben talpon maradt litván befektetői csoport nem kíván nyilatkozatokkal nyomást gyakorolni a tárgyaló partnerére, arra koncentrál, hogy ha a tender győztese lesz, a lehető leggyorsabban minimalizálja a Malév veszteségeit – közölte az MTI kérdésére Keresztes Dávid, a LAL investiciju valdymas képviselője csütörtökön.
2007. 01. 18. 12:27
Újabb illegális élelmiszer-előállító üzemeket lepleztek le az élelmiszer-biztonsági ellenőrök a Pest megyei Váchartyánban, valamint Budapest XIX. kerületében – tájékoztatta Hajós Ádám, a fővárosi és Pest megyei főállatorvos csütörtökön az akciót követően az MTI-t.
2007. 01. 18. 12:14
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) és a főváros is tud forrásokat felszabadítani annak érdekében, hogy ne emeljék meg az átlagosat jelentősen meghaladó mértékben a HÉV-járatok agglomerációs településeket érintő jegyárait.
2007. 01. 18. 11:22
Eddig 4700 tonna bálázott, vélhetően Németországból származó háztartási hulladékot találtak több megyében, 18 helyszínen. Ez azt jelenti, hogy az első lerakó felfedezése óta a napi átlagban 134 illegálisan elhelyezett szemétbála kerül elő.
2007. 01. 17. 17:46
Olvasói sztorik