támadt

Az apa szerdán ittas állapotban féltékenységből késsel támadt feleségére, az asszonyt könnyebben, az anyja segítségére siető 18 éves fiút viszont súlyosan megsebesítette – mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Hozzátette: a családtagok az időközben megérkező rokonokkal együtt fogták le a férfit, aki később bezárkózott a házba és öngyilkossággal fenyegetőzött. A riasztott mátészalkai rendőrkapitányság [...]
2010. 10. 07. 11:41
A helyi általános iskola 53 éves pedagógusa a nyakán sérült meg, de szerdán már ismét tanított. Úgy tudjuk, a történelem szakos tanárnőt azután támadta meg a 12 éves diák, hogy a pedagógus rászólt hiányos tanfelszerelése miatt. Ezután kapott dührohamot az ötödikes tanuló, kiabált, tolltartóját dobálta, majd káromkodva megpróbálta elhagyni a tantermet, de ezt tanára nem [...]
2010. 09. 15. 16:51
Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének szerdai közlése szerint az eddigi adatok alapján a fiatalember kedden délután egy tiszarádi ház udvarán azután vágta fejbe egy meszelőfa nyelével a sértettet, hogy az ittas állapotban magával akarta vinni korábbi kapcsolatából született gyermekeit. A 28 éves férfi az ütéstől életveszélyes koponyasérülést szenvedett. Mivel a vasmegyeri gyanúsítottal szemben [...]
2010. 09. 01. 10:48
A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított hétfő este ittasan bement egy utcabeli férfi házába, és baltával a kezében kétezer forintot követelt egy korábbi munkavégzésért – ismertette Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Követelésének úgy adott nyomatékot, hogy a balta tompa felével háton ütötte a 29 éves sértettet, majd a hűtőszekrénybe vágta az eszközt. [...]
2010. 08. 24. 13:30
Az asszonyt a küzdősportos múlttal rendelkező vőlegénye megharapta, majd többször megütötte és egyszer hátba rúgta – mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A százados hozzátette: a súlyos testi sértés kísérletével gyanúsított férfi elfogását követően a rendőrségi előállító helyiséget is megrongálta, amiért külön eljárás indult ellene. Az erőszakos bűncselekmények miatt többször büntetett embert a [...]
2010. 08. 23. 13:57
A járőröket családi veszekedéshez hívták ki, s amikor a rendőrök kiérkeztek, az agresszívan viselkedő 55 éves férj nekik ment, ezért vele szemben testi kényszert alkalmaztak, majd megbilincselték – mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrség az ügyben hivatalos személy elleni erőszak megalapozott gyanújával kezdeményezett eljárást az ügyészségen.
2010. 08. 23. 12:56
Szerdán a salgótarjáni megyei kórház ügyeletes orvosa tett bejelentést a rendőrségre – mondta Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A kórházból távozó 38 éves férfi arról tájékoztatta az orvost, hogy kórházban kezelt sérülése egy általa ismert személy bántalmazásától keletkezett. A rendőrök a férfi lakókörnyezetében végzett adatgyűjtés során megállapították, hogy a sértett augusztus 3-án [...]
2010. 08. 12. 12:04
Dobi Tamás a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa azt közölte: július 17-én egy eszméletlen férfihez riasztották a mentőszolgálatot a Hangonyi-tóhoz. Az ájultan fekvő beteg ismerősei azt mondták: korábban a 47 éves férfi alkoholt fogyasztott. A mentősök eszméletre térítették páciensüket, akit további vizsgálatra be akartak szállítani az ózdi kórházba. A férfi azonban ellenállt, ököllel verte a [...]
2010. 07. 19. 10:32
Pápai György, az Országos Mentőszolgálat észak-alföldi regionális szervezetének orvos-igazgatója elmondta: a gyerek a házuk udvarán játszott a szomszéd kutyájával, amikor az valamiért megtámadta. A kislány a nyakán és a fején sérült meg.
2010. 07. 16. 13:31
Az 51 éves férfit kórházba szállították, sérülései nyolc napon belül gyógyulnak. Az asszony ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás, a nő a kiérkező rendőrök jelenlétében is garázda magatartást tanúsított, amiért külön eljárás indult ellene. Súlyos testi sértés megalapozott gyanújával indult eljárás egy 44 éves leveleki asszony ellen, aki a lakásán összeveszett egy férfival, [...]
2010. 07. 15. 15:10
Az esetet észlelő, szolgálaton kívüli rendőr azonnal a férfi után eredt – mondta a hétfői bűnügyről a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Szabó Zita százados tájékoztatása szerint az időközben a helyszínre érkező járőrök felszólították az elkövetőt, hogy tegye le a kést, de ő erre nem reagált. Végül a férfit testi kényszerrel a földre vitték és megbilincselték. [...]
2010. 07. 13. 13:16
50-60 fős tömegverekedéssé fajult egy vita, ami két család tagjai között pattant ki csütörtök este a Fejér megyei Ercsiben. A két család a Gárdonyi utcában ugrott egymásnak, a szóváltásba mindkét társaság részéről egyre többen kapcsolódtak be. A heves vitából végül verekedés lett, két nő és egy férfi könnyebben meg is sérült. A történtek miatt csoportos [...]
2010. 07. 09. 10:07
A nyomozás adatai szerint a 49 éves sértett kedd este erősen ittas állapotban látogatta meg rokonát csongrádi lakásán, ahol italozás közben szóváltás alakult ki közöttük – tájékoztatott Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A vita során az 52 éves férfi felkapta bajonettjét és a hasán megsebesítette unokaöccsét. A sértett először nem foglalkozott a sebével, [...]
2010. 07. 01. 10:06
Keddre virradóra azonban megszökött, és a rendészek az egészségügyi intézmény udvarán találták meg. Visszavitték, majd a beteg néhány perc múlva olyan agresszívvá vált, hogy feltörte az egyik iroda ajtaját, kiszaladt az udvarra, nekiesett két kórházi alkalmazottnak, és bántalmazta őket. Az intézmény egyik női adminisztrátorára támadt, tépte a haját. A segítségért kiáltó nő védelmére kelt az [...]
2010. 06. 29. 16:18
Az asszonyt a mentők súlyos sérülésekkel szállították a szegedi traumatológiai klinikára – közölte a főhadnagy. Hozzátéve: a négylábú rendelkezett veszettség elleni oltással. Az eb gazdája ellen gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt indított büntetőeljárást a rendőrség.
2010. 06. 22. 09:15
Olvasói sztorik