A BUX meredeken zuhant a héten és most mindenki azt találgatja, hogy korrekciót vagy trendfordulót tapasztalunk-e. A jövőbeli stratégia szempontjából nem mindegy.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn emelni fogja az idei és a jövő évi inflációs előrejelzését, de az inflációs kilátások nem adnak okot aggodalomra, írta a Reuters hírügynökség pénteken, Adamecz Pétert, az MNB alelnökét idézve.
2006. július 1-jével a HVB Bank átveszi az ING Bank lakossági ügyfélkörének jelentős részét. Az ügyletet, amely 11 ezres ügyfélkört érint, a felügyelet már engedélyezte – adta hírül a két érintett bank közleményben.
Az érintett magyar tulajdonosok haladékot nem kaptak, de lehetőségük van ingóságaik elszállítására, illetve a házak saját bontására – közölte pénteken Dunai Péter zágrábi magyar konzul.
Péntek reggel tovább drágult a kőolaj a szabadpiacon, miután szerdáig ötheti mélypontra olcsóbbodott. A spekulációs kiigazítást ismét az OPEC-tag Irán és Nigéria körüli politikai bonyodalmak okozhatják.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 63,41 pontos emelkedéssel, 22 795,68 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,28 százalékos erősödés. Bár a kilátások nem túl kedvezőek, az elmúlt napok jelentős gyengülése után némi korrekciót várnak a kereskedők a Budapesti Értéktőzsdén pénteken.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 155,74 pontos csökkenéssel, 22 732,27 ponton zárt csütörtökön, a szerdai záró értékhez képest ez 0,68 százalékos gyengülés.
Megerősítette csütörtökön a zágrábi magyar nagykövet a Vjesnik című horvát lapban a horvát kormány környezetvédelmi, tervezési és építésügyi miniszterére hivatkozva megjelent értesülést, miszerint Brac- és Rab-szigetén is lebontják a tengertől számított hetvenméteres sávon belül emelt épületeket.
Csányi Sándor, az OTP Bank Rt. elnök-vezérigazgatója május 17-én 370 ezer darab OTP-törzsrészvényt értékesített saját cégének, a Bonitás 2002 Kft.-nek 7565 forintos árfolyamon a tőzsdén – közölte a bankvezető a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) azt javasolja honlapján a bankoknak, hogy az Európai Bizottság ajánlásának megfelelően tájékoztassák ügyfeleiket a lakáshitel-szerződések tartalmáról.
A forint ismét jelentősen gyengül a bankközi devizapiacon, csütörtökön kora reggel 266,10 forinton, kilenc óra tájban 264,65/75-ön jegyezték az eurót, mintegy két forinttal erősebben a szerda délutáni 262,60/70-nél. Kilenc óra körül a forint 6,25 százalékon állt a plusz mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán, 73 bázisponttal gyengébben a szerda délutáni helyzeténél.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 644,08 pontos csökkenéssel, 22 243,93 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 2,81 százalékos visszaesés. A Raiffeisen Bank elemzője szerint az előző napi közel négyszázalékos BUX-esést csütörtökön további csökkenés követheti.
Csütörtök reggel tovább csökkent a kőolaj szabadpiaci ára, mert az amerikai stratégiai tartalékok alig csökkentek kőolajból, viszont tetemesen nőttek benzinből a múlt héten az amerikai energiaügyi minisztérium szerdán megjelent adatsora szerint.
A várakozásoknál általában csak hangyányival jobb gyorsjelentések aligha növelik a magyar részvények vonzerejét. A hétfőn nagyot eső BUX sorsa inkább a cégek akvizícióitól és a külpiaci tényezőktől függ.
Kétségtelenül nagyobb a kockázatuk, de egy jó választással jóval nagyobb a hozamuk is a kortárs műtárgyaknak, ha befektetésként tekintjük őket. A Polgár Galéria május 24-ei kortárs árverése kapcsán Polgár Árpáddal beszélgettünk.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 946,72 pontos csökkenéssel, 22 888,01 ponton zárt szerdán, a keddi záró értékhez képest ez 3,97 százalékos gyengülés, ez volt az idén eddig a legnagyobb napi esés a tőzsdén.
A forint délelőtt erősödött, délután gyengült szerdán, délután fél ötkor 262,60/70-en állt az euróval szemben a bankközi devizapiacon, valamivel erősebben a kedd délutáni 263,20/25 forintos jegyzésnél.
Javult a fővárosi ingatlanpiaci index értéke, ám ez az iroda-, üzleti ingatlan- és raktárpiaci kilátások javulása miatt következett be – ismertették a főbb budapesti tendenciákat a GKI Gazdaságkutató Rt., az Angyalföldi Lakásépítő Rt. és az Ingatlan és befektetés szaklap szakemberei.
Túl vagyunk egy vegyes kimenetelű gyorsjelentési szezonon, globális tőkeátrendezések kellős közepén, előttünk pedig egy nagyon volatilis időszak áll. Bár a fundamentumok most nem sokat számítanak, a legjobb célpont a Richter, a Mol és a BorsodChem lehet.
A francia Union Fermiére Morbihannaise Société Cooperative Agricole (UFM) május 15-én lezárult, részvényenként 460 forinton tett nyilvános vételi ajánlatának eredményeként a CECAB Holding Hungary Kft.-n keresztül 51,1334 százalék tulajdont szerzett a Globus Konzervipari Rt.-ben.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,69 pontos emelkedéssel, 23 991,42 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,66 százalékos erősödés. A CIB Bank szakértője óvatos árfolyam-erősödésre számít.