95 milliárd dolláros nagyjából – csaknem 35 ezer milliárd forintos – külföldi segélycsomagot szavazott meg az amerikai szenátus kedden, ami tartalmazza Ukrajna, Izrael és Tajvan katonai támogatását is – közölte a CNN.
Az izraeli-iráni konfliktus súlyos eszkalációval fenyegetett, ám úgy tűnik, mindkét ország lezártnak tekinti a három hete húzódó ügyet. Érdemes összeszedni, milyen tanulságok szűrhetők le az eseményekből.
Az Egyesült Arab Emirátusok nem egyenlő Dubaj és Abu-Dzabi fényeivel, sugárútjaival, felhőkarcolóival, modernitásával, Rász el-Haimában máig él Arábia ősi múltja.
A külügyminiszter szerint ahhoz nem kell nagy bátorság, hogy kioktassuk a másikat, az igazi teljesítmény az, ha szóba állunk azzal, akivel nem értünk egyet.
Az elmúlt napokban Jemen mellett Irakban és Szíriában is bombázott Iránhoz és szövetségeseihez köthető célpontokat az amerikai hadsereg. Kérdés, hogy ami az elmúlt évtizedekben látványosan nem működött, az miért működne épp most.
Ne legyen puszta beszéd az Auschwitz 79 évvel ezelőtti felszabadításakor megfogalmazott jelszó, a „Soha többé!", jelentette ki Reuven Rivlin volt izraeli elnök kedden az egykori auschwitz-birkenaui náci német haláltáborban rendezett megemlékezésen.
Hat palesztin meghalt, amikor hétfőn a Gázai övezet déli részén, Hán Júniszban találat érte az ENSZ által működtetett menekülttábort, közölte az ENSZ palesztin segélyszervezetének vezetője.
A jemeni húszi lázadók kedden bejelentették, megtorolják az Egyesült Államok és Nagy-Britannia erői által az állásaik ellen mért csapásokat, írja az MTI.
Folytatódtak keddre virradóra a harcok a Gázai övezet déli részén, Hán-Júnisz városánál az izraeli hadsereg (IDF) és az övezetet irányító Hamász terrorszervezet fegyveresei között, helyszíni beszámolók szerint az izraeliek tüzérséggel lőtték egy kórház környékét is.
Újabb közös akciót hajtott végre a brit és az amerikai légierő a jemeni húszi lázadók katonai létesítményei ellen – jelentette be hétfő éjjel a londoni védelmi minisztérium.
Egy magas rangú Hamász-tisztviselő szombaton cáfolta Joe Biden amerikai elnök megjegyzéseit arról, hogy Izrael beleegyezhet a palesztin állam létrehozásába, írja az AFP-re hivatkozva a Guardian.
Irán megerősítette, hogy Forradalmi Gárdájának négy tagja meghalt a Damaszkusz elleni szombati rakétacsapásban, továbbá a szíriai fegyveres erők több tagja is életét vesztette.
A Hamász palesztin iszlamista szervezet és Izrael között a Gázai övezetben zajló konfliktus kiújulása óta a jemeni húszi lázadók számos kereskedelmi hajó ellen hajtottak végre támadásokat a Vörös-tengeren, nemzetközi vélemények szerint iráni támogatással.