Izrael

Az amerikai elnök azt mondta: a telepépítési terv nem segíti elő az izraeli-palesztin békefolyamatot, az Egyesült Államok ennek ellenére Izrael elkötelezett szövetségese marad, és a két ország népét különleges kapocs köti össze, amely nem tűnik el. Obama – aki hosszú idő óta először adott exkluzív interjút a kormányát gyakran bíráló konzervatív csatornának – úgy fogalmazott: [...]
2010. 03. 18. 07:44
Az 1600 lakás felépítésére vonatkozó újabb kelet-jeruzsálemi terv az izraeli média szerint olyan súlyos válságba sodorta az amerikai-izraeli viszonyt, amelyre 35 éve nem volt példa. Washington ragaszkodik a terv leállításához – vélik tudni. Liberman éppen Joe Biden amerikai alelnöknek az izraeli-palesztin közvetett tárgyalások megkezdését beharangozó látogatása alatt jelentette be, felépítik a lakásokat a kelet-jeruzsálemi Ramat [...]
2010. 03. 16. 08:23
A szóvivő szerint “támadások veszélye” áll fönn, emiatt szükséges a blokád, de többet nem közölt. A hadsereg zsidó ünnepekkor le szokta zárni a megszállt területet a Jordán nyugati partján, most azonban nem lesz semmilyen ünnep. Ilyen zárlatra legutóbb több mint egy éve volt példa. Az Izraelt Ciszjordániától elválasztó kerítés átkelőpontjain azonban mindkét irányban lehetővé teszik [...]
2010. 03. 12. 11:04
Szemtanúk szerint az izraeli válaszcsapásban négyen megsebesültek. A hadsereg közlése szerint izraeli harci repülőgépek megsemmisítettek egy fémfeldolgozó üzemet Hán-Júniszban, valamint egy csempészalagutat a Gázai övezet és Egyiptom határán.
2010. 03. 12. 07:08
A szervezetnek a békefolyamatot figyelemmel követő bizottsága ezt csütörtökre virradóra, a tagországok rendkívüli – nagyköveti szintű – kairói tanácskozása után jelentette be közleményben. “Ha Izrael nem állítja le azonnal a megszállt palesztin területeken, köztük Kelet-Jeruzsálemben lakásépítésre tett lépéseit, a (Washington által) javasolt tárgyalások hiábavalóak lesznek” – szögezte le a dokumentum. Amr Musza, az Arab Liga [...]
2010. 03. 11. 08:17
A munkapártiaknak egyre nagyobb nehézséget okoz részt venni a kormánykoalícióban, amelybe azért léptek be, hogy újra lehessen indítani a megbékélési folyamatot a palesztinokkal – tette hozzá. A miniszter szerint indokolt Joe Biden amerikai alelnök haragja, akinek közel-keleti közvetítő útja idején jelentette be éppen Izrael, hogy újabb lakásokat épít a megszállt Ciszjordániában.
2010. 03. 11. 07:35
Robert Gibbs szóvivő elmondta: Barack Obama elnöknek a telepépítéssel kapcsolatos elutasító álláspontját ismerik az izraeliek és a palesztinok is. Az Obama-kormány már többször kinyilvánította: azt követeli Izraeltől, hogy teljes egészében állíttassa le a zsidó telepek építését a megszállt területeken. Izrael ezt kezdettől fogva elutasította, az Obama-adminisztráció és Izrael között éppen emiatt vált hűvössé a viszony. [...]
2010. 03. 10. 07:19
Új atomerőmű építésébe kezd Izrael – jelentette be a zsidó állam infrastruktúra ügyi minisztere egy nukleáris energiáról szóló nemzetközi konferencián, Párizsban.
2010. 03. 09. 11:46
A dubai rendőrfőnök szerint eddig engedélyezték, hogy a kettős állampolgárságú izraeliek a másik útlevelükkel lépjenek be az országba, de ez a gyakorlat most megszűnik. Az új eljárás szerint a közel-keleti ország rendőreinek a fizikai tulajdonságaik, illetve beszédstílusuk alapján kell majd felismerniük a más ország útlevelét használó, de feltehetően izraeli állampolgársággal is rendelkező beutazókat. A szigorítást [...]
2010. 03. 01. 14:17
Nukleáris fegyverkezési versenyt bontakozna ki a Közel-Keleten, ha Irán atomfegyverhez jutna – figyelmeztetett Ehud Barak izraeli védelmi miniszter. Barak a CNN hírtelevízióban vasárnap sugárzott interjúban felhívta a figyelmet arra, hogy amennyiben Irán kifejlesztené saját atomfegyverét, néhány hónapon belül Szaúd-Arábia is atomfegyverhez jutna, és valószínűleg kisvártatva Törökország és Egyiptom is követné példáját, ami növelné annak a [...]
2010. 03. 01. 10:51
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.