holtan

A Független Hírügynökség információi szerint a férfi öngyilkos lett. A Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság későbbre ígért tájékoztatást azzal kapcsolatban, hogy az ügyben indult büntetőügy nyomozása közben mire jutott a rendőrség. Budapesten ugyanis csak közigazgatási eljárás volt, mivel a férfi öngyilkos lett. A görögországi nyaralásra befizetett pénzzel együtt tűnt el a Sulitúra Alapítvány ügyvezető igazgatója júliusban. A [...]
2010. 08. 31. 14:06
Tóth Eszter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: a férfi holttestét egyik hozzátartozója találta meg a VII. kerületi, Damjanich utcai lakásban csütörtökön, késő este. A BRFK életvédelmi osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen – tette hozzá. Az idős férfi halálának körülményeiről a rendőrség részleteket nem közölt.
2010. 08. 06. 12:00
A férfi, aki halálának időpontjában 50 éves volt, négy 44 és 71 év közötti testvéreivel lakott együtt a Hollandia északi részén lévő Minnertsga nevű faluban. A helyi rendőrség szóvivője azt mondja, hogy a férfi “hozzá volt szokva ahhoz, hogy minden parancsát teljesítik és nagyon könnyen dühbe jött. Négy éve testvéreinek azt mondta, hogy semmiképpen ne [...]
2010. 06. 24. 07:08
Annak az ámokfutó autósnak az élettársa volt a Szombathelyen kedd este holtan talált fiatal nő, akit vasárnap Szombathelytől a Veszprém megyei Kislődig üldöztek a rendőrök egy közlekedési szabályértés miatt – közölte online változatában szerdán a Vas Népe című napilap. A lap úgy tudja, egyértelmű, hogy a barátnő bűncselekmény áldozata lett. Mint írják, a nyomozás megindult, [...]
2010. 06. 23. 11:05
Olvasói sztorik