Három hónapnál gyorsabban semmiképp sem készülhet el a madárinfluenza elleni oltás, ha egyszer kitör az emberről emberre terjedő járvány - állítja Jean Stephenne a Figyelőnek adott exkluzív interjújában.
Párizs év végi, igen gazdag képzőművészeti kínálatából messze kiemelkedik a Giuseppe Arcimboldo-tárlat, amelynek népszerűsége még a Louvre elleni hétvégi rohamokat is túlszárnyalja: a kígyózó sor vége rendszerint valahol a Luxemburg-kert belsejében rejtőzik.
Néhány hónapos eltéréssel három információ-technológiai világcég itteni érdekeltségénél is lecserélték az elsőszámú vezetőt. A Vodafone, a HP és a Microsoft új magyarországi főnökének is növekedést kellene elérnie, de ez egyikük számára sem ígérkezik könnyűnek. Összeállításunkban a főnök-váltások mozgatórugóit, körülményeit vesszük sorra.
Repülőgépeken vagy kórházakban általában tilos a mobiltelefonok használata, mivel az e készülékek által keltett mikrohullámok képesek megzavarni az elektronikus berendezések működését.
Saját méretükhöz képest óriási távolság megtételére képesek a hímivarsejtek. A megtermékenyítés ugyanis a petevezetékben történik, ahová csak hosszú, több óráig tartó utazás után érkeznek el.
Nemcsak a „felső tízezret”, hanem az „átlagembereket” is elérik a tavaly szeptembertől fokozott erővel megindított adóhatósági vagyonosodási vizsgálatok. A magyar adózási gyakorlatban előzmények nélküli bizonyítási kényszer ügyvédek és adótanácsadók szerint alkotmányossági aggályokat vet fel. E vizsgálatok messze nem a leghatékonyabb eszközei az elmaradt adóbevételek behajtásának, kétségtelen viszont, hogy nagymértékben er
Bár elvileg szabad az út az egészségbiztosítási törvény december 17-i elfogadása előtt, az államfő utólag még vétót emelhet, s a végrehajtási jogszabályok is felülírhatják a kialkudott kompromisszumokat.
A kábelszolgáltatóknak és a két földi kereskedelmi televíziónak közös üzleti érdeke, hogy utóbbiak ne legyenek elérhetők digitális földfelszíni sugárzással.
Hiába fizeti ki szobáját, gyakran megesik, hogy még hetekig nem férhet hozzá saját pénzéhez a szállodát igénybe vevő utazó. A kéthetes banki zárolás a nem túl részletes szabályozás miatt nem ütközik jogszabályba.
Három évvel a narancsos forradalom után Ukrajnában csak a gazdaság fejlődik rohamtempóban, a politika szinte ugyanolyan kaotikus, mint 2004 végén volt.
Elolvasva a Guruló magyar narancs címmel megjelent cikket (Figyelő, 2007/46. szám), megállapítottuk, hogy az a Volánbusz Zrt.-t, a Volán Egyesülést, valamint az Eurolines Szervezetet illetően több helyen pontatlanságokat és tárgyi tévedéseket tartalmaz.