Hetilap: Gazdaság

Európa létezik és szolidáris az ázsiai országokkal - ennyi és nem több a londoni ASEM értekezlet résztvevőinek üzenete a világnak. Az államfők és miniszterelnökök a hétvégi összejövetelen tartózkodtak attól, hogy különösebb pénzügyi terheket vállaljanak a bajban lévő országok megsegítése érdekében.
1998. 04. 08. 00:00
Tavaly összesen 335 ezer tonnányi PB-gázt használtak fel az ország fogyasztói – derül ki a Magyar PB Gázipari Egyesület országjelentéséből. A felhasznált mennyiségből 217,5 ezer tonnányi volt a palackos formában értékesített PB-gáz, a többi kistartályos volt. Az előző évihez képest a palackos forgalmazás 13 százalékkal visszaesett, a kistartályos viszont 21 százalékkal nőtt. Mindez elsősorban arról [...]
1998. 04. 08. 00:00
Akár felszámolási rémregény is lehetne a pécsi Pannónia Rt. öt éve húzódó, perekkel tarkított története. A cég egykori tulajdonosaiból alakult egyesület vezetője úgy tarja: a felszámoló és segítői, valamint a körükhöz tartozó szervezetek - visszaélve a birtokukba került adatokkal és információkkal - milliós haszonra tettek szert, amikor 5-30 százalékon vásárolták fel a társaság hiteleit. A felszámoló szerint viszont egyszerűen azért támadják, mer
1998. 04. 08. 00:00
A BMW autógyár új modelleket kíván kialakíttatni a luxusautókat készítő brit Rolls-Royce-nál, siettek bejelenteni a hét elején Münchenben a brit gyártó megszerzését biztosra vevő BMV-vezetők. A hét végi ellencsapás azonban lehet, hogy felborítja terveiket, a Volkswagen ugyanis jócskán megemelte a tétet.
1998. 04. 08. 00:00
Szerencsés makrogazdasági és külpiaci változások, költség-racionalizálási program és a gázár helyrebillenése - így összegezte Pál László, a Magyar Olaj- és Gázipari (Mol) Rt. elnöke a társaság tőzsdei szárnyalásának okait.
1998. 04. 08. 00:00
Itt az ideje, hogy az EMU létrehozásának harmadik fázisában drasztikusan megváltoztassuk a politikát. Ki kell dolgozni egy, az elérendő foglalkoztatottságra vonatkozó összeurópai tervet, amelyet a magán és állami beruházások fokozatos, de jelentős növelésén keresztül lehet megvalósítani. Idővel ez önfenntartóvá válhat: a beruházástöbbletet ellensúlyozná, hogy meg lehet takarítani a manapság munkanélküliségi segélyre pazarolt pénzt. A nemzeti [...]
1998. 04. 08. 00:00
Az amerikai szenátus a Nemzetközi Valutaalap (IMF) megreformálását követeli, cserébe azért, hogy több pénzzel támogassa a pénzintézetet - ezt erősítette meg a szenátusi republikánus többség vezetője, Trent Lott. Ő volt az, aki Michel Camdessus IMF-vezérigazgató leváltását javasolta, egyebek között azon a címen, hogy Camdessus "francia szocialista".
1998. 04. 08. 00:00
A világ vezető autóipari cégcsoportja, a General Motors európai márkái közül (Saab, Vauxhall, Opel) ez utóbbitól várja, hogy a globalizáció úttörője legyen. A világméretű terjeszkedési program, amely Lengyelországot, Oroszországot, Kínát, illetve Argentínát és Brazíliát is érinti monstre szerkezet-átcsoportosítással jár majd a multinacionális cégcsoport életében. A nyugat-európai termelés karcsúsítása mellett nagy tőkebefektetésekkel jár a kelet-európai, ázsiai, [...]
1998. 04. 08. 00:00
Évente 150 ezer tonnányi kőolaj behozatalát lehet a jelenlegi energiahatékonysági programok révén megtakarítani. Az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium (IKIM) számításai szerint ez egy esztendőben mintegy 6 petajoule – azaz hozzávetőleg 5 milliárd forint – megtakarítást jelent (az éves energiafogyasztás valamivel ezer petajoule fölött ingadozik). Mindehhez évente 8-10 milliárd forint beruházás szükséges. Amennyiben az elkövetkező [...]
1998. 04. 08. 00:00
A súlyos román kormányválság kellős közepén a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb országjelentésében alapjában véve dicséri az egy éve megkezdett román reform és stabilizációs program lépéseit. A szakértők nyomatékosan óvnak attól, hogy a program végrehajtása lassuljon; szerintük a sokkterápiának nincs alternatívája.
1998. 04. 01. 00:00
Az OECD által leírt alkalmazkodási válságot a román Országos Statisztikai Bizottság mostanság közzétett 1997-es éves előzetes adatai is megerősítik. E szerint tavaly a GDP reálértéken 6,6 százalékkal esett. Az ipari termelés 5,9 százalékkal csökkent az előző évi 9,9 százalékos növekedés után. A mezőgazdasági produkció 3,1 százalékkal, a beruházások pedig – az előző évi 4,5 százalékos [...]
1998. 04. 01. 00:00
Sokan és sokat beszélnek mostanában az egészségügy privatizációjáról, ám az még kevésbé ismert, hogy milyen szempontok figyelembevételével történik az egészségügyi szolgáltatók magánosítása. Mindenesetre a népjóléti tárca már kidolgozta a maga koncepcióját.
1998. 04. 01. 00:00
A kormány a környezetterhelési díj bevezetését tervezi. A "szennyező fizet" elvén alapuló adó jellegű elvonás - amelynek fokozatosan emelkedő bevétele a környezetvédelmi intézkedések finanszírozását szolgálná - a kalkulációk szerint az első évben 8,0-12,5 milliárd forintot hozhat a szaktárca konyhájára. A díj bevezetése azonban meglehetősen nagy ellenkezést vált ki az érintettek részéről.
1998. 04. 01. 00:00
Az OTP Bank Rt. konzorciumot hoz létre a Központi Honvéd Kórház privatizálására, mi több, a szerződést valószínűleg már e héten aláírják a Honvédelmi Minisztériummal. A megállapodás értelmében a konzorcium folytatja majd a kórháznál már megkezdett, illetve tervezett fejlesztéseket. A beruházás összege 20-25 milliárd forint, amiért cserébe a konzorcium, valamint a csatlakozó befektetők összesen 51 százalékos [...]
1998. 04. 01. 00:00
A hazai gazdasági bűnperek krónikájának egyik legfontosabb tanulsága, hogy a rendszerváltást követő új helyzetben sem a törvényhozás, sem pedig az igazságszolgáltatás nem volt képes naprakészen követni a gazdasági élet változásait. Egyébiránt az efféle nemkívánatos tevékenységet a jelek szerint elsősorban nem a büntetőjog, hanem a gazdasági jog eszközeivel kell megakadályozni. Bár kiskapuk, joghézagok léteztek a hetvenes-nyolcvanas [...]
1998. 04. 01. 00:00
Alapvető követelmény, hogy “gazdaságvédelmi tevékenység” közben indokolatlanul ne avatkozzanak be a gazdasági és piaci folyamatokba – vélekedik Princz Ferenc, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI) osztályvezetője. Fontos, hogy ne sérüljön a tulajdonosi autonómia, ám gyorsan reagáljanak a gazdasági bűnözésre utaló jelenségekre. A módszerek között kiemelt helyet foglal el a bűnügyi hírszerzői tevékenység, s ezen belül is [...]
1998. 04. 01. 00:00
Miután a szociáldemokrata Schröder fellépésével nyitott kérdéssé vált Helmuth Kohl német kancellár politikai jövője a szeptemberi választásokon, új megvilágításban vetődött fel a német-francia viszony problematikája is. Ennek sorsdöntő gazdasági vetülete van, hiszen a "két szomszédvár" kapcsolatrendszere és gazdasági együttműködése az Európai Unió jövőjének a kulcsa is.
1998. 04. 01. 00:00
Japán eddigi történelmének legnagyobb összegű gazdaságösztönző csomagjáról határozott a múlt héten a kormánypárt. Az értéktőzsde és a pénzpiac is árfolyam-emelkedéssel fogadta a tervet, még ha az - mint várható volt - nem is tartalmaz jelentős adócsökkentéseket.
1998. 04. 01. 00:00
Kétszázezer közalkalmazott elbocsátását helyezte kilátásba az ügyvezető orosz kormány pénzügyminiszter-helyettese. Borisz Jelcin elnök, aki provokációnak minősítette az elképzelést, a hét végén az ügyvezető miniszterelnököt, Szergej Kirijenkót nevezte meg hivatalos jelöltjeként a kormányfői posztra. Az Állami Dumának április 3-án kell szavaznia a jelöltről.
1998. 04. 01. 00:00
A lengyel kormányfő szerint az uniós csatlakozásra vonatkozó dokumentumok "bizalmas" jellegűek, és nem lehetnek nyilvános vita tárgyai. Jerzy Buzek ezzel Aleksander Kwasniewski államfő azon kijelentésére reagált, miszerint a lengyel kormány nem készült fel az Európai Unióval (EU) megkezdődő tárgyalásokra.
1998. 04. 01. 00:00
A kiírási feltételek módosítása után valószínűtlen, hogy atomerőművi, vagy más alaperőművi győztese legyen a tavaly indult erőművi kapacitásfejlesztési pályázatnak. A szakma egy része úgy véli: a mai árakon 400-500 milliárdos beruházást kívánó tender számos vitára adhat alkalmat; túlságosan rugalmasak az elbírálási szempontok, s nem következik be a várt árcsökkenés sem.
1998. 03. 25. 00:00
Lengyelország tavaly ismét a legmagasabb növekedési rátát érte el Európában, miközben csökkenteni tudta az inflációt, a munkanélküliséget és a költségvetési deficitet. A konjunktúra egén a legkomorabb felhőt a folyó fizetési mérleg magas hiánya jelenti, ez azonban idén is a veszélyzóna alatt maradhat, s a közvetlen külföldi befektetések növekvő beáramlása esetén finanszírozható lesz.
1998. 03. 25. 00:00
Látszólag kompromisszummal, valójában a döntés elodázásával zárult a hazai régiók kialakításról folytatott szakmai-politikai vita. A regionalizmusról szóló egyre élesebb disputák igazi tétje az, hogy hazánk uniós csatlakozása után hová áramlanak majd a fejlesztési támogatások.
1998. 03. 25. 00:00
– Koncentráció: támogatott területek és prioritások korlátozottsága – Programozás: a támogatásokat komplex fejlesztési programokhoz adják – Partnerség: a program megvalósítása során folyamatos a párbeszéd az Európai Bizottság és az országos, regionális, illetve helyi szervek között – Addicionalitás: a közösségi támogatás nem a nemzeti területfejlesztési és támogatási eszközök helyettesítésére, hanem azok kiegészítésére szolgál – Monitoring: a [...]
1998. 03. 25. 00:00
Olvasói sztorik