Jövő héten benyújtanak egy gyermekjogi törvénycsomagot, mely az erőszakot és a szexualitást explicit módon megjelenítő tartalmakat, köztéri reklámokat és politikai hirdetéseket is erősebben szabályozza majd – mondta Magyar.
Az akkori belügyminiszter és okkal feltételezhető, hogy a miniszterelnök is tudott arról, hogy 2026 februárjában egy budapesti gyermekotthonban éheztek a gyerekek
Ezt követően egy 2016-os dokumentumot mutatott be Magyar, amiben Orbán Viktor kitüntetésre javasolta Vásárhelyi Jánost, a bicskei gyermekotthon pedofil bűncselekmények miatt elítélt igazgatóját.
„Az egyházaknak és néhány civil szervezetnek adta át az állam a nevelőszülői hálózatot – emiatt ma sok esetben vakon vagyunk, mert nem látjuk, mi történt, nem férünk hozzá adatokhoz” – mondta az államtitkár.
20 százalék körüli a szakemberhiány a szférában, de akadnak olyan intézmények, ahol az elmúlt években 100 ember ment el és 100 új ember jött – hangsúlyozta Gyurkó.
Szeptember 11-ig lehet javaslatokat tenni az átalakítási tervhez. A miniszter szerint a hátrányos helyzetű fiataloknak gyermekvédelmi szakemberekre van szükségük.
A legsúlyosabb megállapítás szerint egy Bács-Kiskun vármegyei gyermekotthonban a gyerekek este fél hét után már nem jutottak élelemhez, és a rendőrségi nyomozás szerint egyes bántalmazott gyermekek ételért cserébe tűrték el társaik szexuális zaklatását.