fulladt

Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője közölte: a 43 éves kisgyőri férfi holttestét péntek este emelték ki az emődi bányatóból a speciális mentők. Az elsődleges orvosi vélemény alapján a férfi halálát vízbe fulladás okozta, a bűncselekmény gyanúja kizárható. A vízbe fulladások száma az elmúlt három évben mindig tíz fölött volt évente a megyében. A [...]
2010. 08. 16. 11:43
Vezendi Jánosné rendőr őrnagy tájékoztatása szerint a hatfős társaság két lány tagja merült el hajnalban a vízben. Egyiküket a társai ki tudták menteni a vízből, a másik lány holttestét órákkal később a tűzoltók találták meg. A Debrecentől nyolc kilométerre található Vekeri-tóban és annak egykori kajak-kenu pályáján nem engedélyezett a fürdőzés. Az idei nyáron ez volt [...]
2010. 07. 23. 11:43
Társa, amikor átért, azt látta, hogy barátja a parttól 10-15 méterre, arccal a vízben lebeg a felszínen. Azonnal kihúzta a partra, értesítette a mentőket, ám a férfin már nem tudtak segíteni – tájékoztatott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit – közölte Vargáné Szombati Andrea.
2010. 07. 23. 09:14
A rendőrség eddigi adatai szerint a gyermek négy társával együtt egy félkész hulladéklerakó területén egy körülbelül egy méter mélységű, vízzel teli gödörben fürdött, amikor a tragédia bekövetkezett. A nyomozó hatóság egyelőre több részletet nem árult el. Gaskó Bertalan a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön annyit közölt: a tragédia ügyében indított nyomozás feladata tisztázni mindazon körülményeket, [...]
2010. 07. 22. 09:52
Az elsődleges adatok szerint a kislány több társával játszott a településen, eközben esett bele – eddig ismeretlen okból – a gödörbe – közölte Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A gyerek életét a gyors orvosi beavatkozás sem tudta megmenteni. A helyszínelés még tart, egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi okozta a kislány halálát.
2010. 07. 21. 12:59
Mint kiderült, a társaság már délután óta fürdőzött a tóban Erdőkövesden, miközben alkoholt is ittak. Este úgy döntöttek, ruhástól ugranak a vízbe, egyikük ekkor merült el. Barátai még partra tudták húzni a fiatalt, majd értesítették a mentőket, közben pedig próbálták újraéleszteni társukat. Az életét ennek ellenére nem sikerült megmenteni – tájékoztatott pénteken Soltész Bálint, a [...]
2010. 07. 02. 13:16
Olvasói sztorik