Másfélszeres kereslet mellett 13 bázisponttal 8,43 százalékra csökkent az átlaghozam a 12 hónapos diszkont-kincstárjegy aukción a két héttel korábbi előző értékesítéshez képest, a szerdai másodpiaci referenciahozamnál pedig 6 bázisponttal lett magasabb.
A Malév 300 millió forint bevételkiesést, az utazási irodák pedig mintegy 200 millió forint közvetlen veszteséget szenvedtek el a december 26-i délkelet-ázsiai szőkőár következtében.
Magyarország 1 milliárd dollár értékű államkötvény kibocsátására készül, vagyis az AP Dow Jones értesülése szerint meg akarja duplázni a decemberben az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) által bejelentett, 500 millió dollárban tervezett kibocsátás összegét.
Országosan javult a hóesés miatt kialakult helyzet, csak Vas és Zala megyében vannak közúton megközelíthetetlen települések - közölte Dobson Tibor, a katasztrófavédelmi főigazgatóság szóvivője.
Az új belkereskedelmi törvény tervezete nem tiltaná a vasárnapi nyitva tartást, de több beleszólást engedne az önkormányzatnak. A beszerzési ár alá menő akciók tilalma is eltűnne az új jogszabályból.
Meghibásodott a Budapesti Értéktőzsde MMTS kereskedési rendszere csütörtök délelőtt, emiatt a teljes azonnali részvényforgalom, valamint a részvény- és BUX-alapú származékos termékek kereskedése leállt. Délelőtt 11.35-kor, közel egy óra szünet után újraindulhatott a kereskedés.
A Siemens első negyedéves profitja jobb lett a vártnál, ám továbbra sem született megoldás a jelentős problémákkal küszködő mobiltelefon üzletág nehézségeinek megoldására.
A kormány 1,2 milliárd forinttal egészíti ki a sportra szánt idei állami támogatás keretösszegét, és jövőre az inflációt jelentősen meghaladó mértékben növelnék az e célra felhasználható források összegét.
A Budapesti Értéktőzsde irányadó mutatója a BUX 15 225,21 ponton nyitotta a csütörtöki kereskedési napot. Ez a szerdai záráshoz képest 0,08 százalékos erősödés.
Tavaly január-december között a foglalkoztatottak száma 3 millió 900,4 ezer volt. Létszámnövekedés jellemezte az építőipart, a pénzügyi tevékenységeket, a vendéglátást. Csökkent viszont a dolgozók létszáma többek közt a mezőgazdaságban és a textil gyártás- és feldolgozásban.
A holland Philips elektronikai konszern eredménye csökkent 2004 utolsó negyedévében. Az adózott eredmény 498 millió eurót tett ki szemben az előző év azonos időszakának 598 millió eurós eredményével.
Kereslet és kínálat „kéz a kézben" bővűl, csökken a kihasználatlanság. A budapesti irodahelyiségek bérleti költsége megállja helyét a regionális versenyben – Prága még alánk ígér, Varsónál és Bécsnél már olcsóbb a magyar főváros.
Az OTP Bank egyik legjobb üzlete az 1989 előtt folyósított lakáshitelekből fennmaradt adósságok kezelése. Az egykori kölcsönökért most horribilis pénzt fizet az állam - írja a Népszabadság.
Márciustól új formátumú receptet vezet be az egészségbiztosító az unión belüli betegellátás könnyítésére, addig előfordulhat, hogy biankó vényeket használhatnak azok a háziorvosok, akiknek elfogytak saját receptjeik.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy a Bloomberg hírügynökségnek adott interjújában elmondta, hogy Magyarország 0,6-0,7 százalékponttal vagy legfeljebb 1 százalékponttal csökkenti a költségvetési deficitet éves szinten.
A kormány a drogpolitikában mind a liberalizálást, mind a túlzott szigort elutasítja. Az ügynöktörvény esetében akár alkotmánymódosítást is kezdeményez. A diákigazolvánnyal kapcsolatban pedig rendeletet módosít – tudósított a Magyarország.hu kormányzati portál a szerdai kormányülést követő sajtótájékoztatóról.
A MÁV vonalain átlagosan 15-20, de néhol akár negyven perces késéssel kell számolniuk az utazóknak, Szombathelyen pedig töröltek járatokat is a havazás miatt. A kormány áttekintette az időjárási helyzetet. Baranya, Vas, Somogy és Zala megyében a legkritikusabb a helyzet.