Borbély Alexandrának és Nagy Ervinnek nemrég sikerült néhány napot kettesben tölteniük a Karlovy Vary nemzetközi filmfesztiválon, ám az utazást nem volt egyszerű tető alá hozni. A kulturális ügyekért felelős államtitkárként dolgozó Nagy ugyanis állandó készenlétben van a munkája miatt, ezért felesége a politikai stábjának vezetőjétől kért engedélyt a pihenőre.
Nekem könnyű volt eljönni otthonról, hiszen vége a színházi évadnak, Ervin azonban még mindig nem szabad. Csakhogy én felhívtam a kabinetfőnökét, és tőle kértem el őt. Ezek után már nem mondhatta, hogy ki tudja, elengednek-e pár napra… Boldogan jött, láttam rajta
– mondta el a Bestnek a színésznő, hozzáéve: „A gyerekeknek nem mondtuk meg, hogy eljövünk, mert akkor este nehezen aludtak volna el. Ez szokott lenni. Ha tudják, hogy elmegyünk valahova, nagyon izgatottak lesznek. Most ott volt velük a nagymama és a bébiszitter, és olyankor már azt élvezik, ami van”.
Nagy Ervin elmondta, sűrű életet élnek, és ha feleségével akad egy kis szabadidejük, azt általában a gyerekeikre fordítják. Most azonban volt alkalmuk átbeszélniük mindent.
Az én munkám készenléti állapotot kíván. A politikában állandóan történik valami, amire azonnal reagálni kell. Kemény daráló ez, de, ahogy végigsétáltam a Karlovy Vary belvárosát átszelő patak partján, az rengeteget töltött az akkumulátoraimba. Tudtam, hogy a lányok jó kezekben vannak, és csak a feleségem édes szeszélyeire kell figyelnem
– fogalmazott a színészből lett politikus.
