A Story idén is összeállított egy top 10-es listát, amelyen énekesnők és énekes-színésznők kaptak helyet. A szavazás alapján Kovács Kati került a lista élére, őt követte másodikként Koncz Zsuzsa, akivel állítólag sosem kedvelték egymást, sőt egykor a legnagyobb riválisok voltak. Az említett rossz viszonnyal kapcsolatban a lap most rákérdezett Kovács álláspontjára, aki érdeklődésükre válaszul azt felelte:
Nem is ismerjük egymást. A sajtó produktuma volt ez a viszály. Állandóan összehasonlítgattak minket, pedig számos más nagyon tehetséges énekes is volt még rajtunk kívül. Szóval ez tényleg csak legenda volt. Egész egyszerűen elkerülte egymást a pályánk.
Az énekesnőről legutóbb a múlt héten írtunk. Ekkor arról beszélt egy interjúban, hogy mindig is szeretett volna gyereket, két évtizedig járt orvoshoz, hogy anyai örömök elé nézhessen, ám ez nem adatott meg neki.