Szórakozás

Eke Angéla volt párjáról, Puskás-Dallos Petiről: Néha el se hiszem, hogy ez ugyanaz az ember, mint akivel együtt voltunk

TV2
TV2
Még mindig nagyon szereti, csak ma már máshogy.

Ábel Anita podkasztműsorában járt Eke Angéla, szúrta ki a story.hu. A színésznő itt szót ejtett korábbi párjáról, Puskás-Dallos Petiről is. Ők ketten 2019-ben szakítottak, Puskás azóta feleségül vette Dallos Bogit, akitől egy gyereke is született.

Eke azt mondja volt párjáról:

Rádöbbentem arra, hogy én Petit mint embert annyira szeretem, és őszintén. Néha bele szoktam gondolni, hogy én nem is hiszem el, hogy ez ugyanaz az ember – akit én most úgy szeretek emberileg, és úgy tisztelem, és úgy örülök nekik, és az kisgyerek a világ legédesebb kisgyereke –, mint akivel mi együtt voltunk. Olyan fura, mintha egy másik világ lenne. Változunk, és te érzed magadban, mikor jön el a pillanat, amikor már semmi rosszat nem érzel a másik iránt, hanem csak a színtiszta szeretetet

– fogalmazott Eke Angéla, akiről szeptemberben írtunk legutóbb, mikor bejelentette, a színházi munkáit szünetelteti egy időre.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik