Szórakozás

Száraz Dénes az úszómesteri munkájáról: Itt nyolc órám van gondolkodni és töltekezni

TV2
TV2
A színész jól érzi magát az uszodában, ám mint mondja, azért szívesen szerződne állandó társulati tagnak valahová.

Száraz Dénes múlt ősszel számolt be arról, hogy mivel nem kapott elég színészi feladatot ahhoz, hogy biztosítani tudja a családja anyagi biztonságát, júliusban úszómesterként kezdett el dolgozni. Civil munkájáról most a Ripostnak mesélt a színész.

Mi, művészek az uszodába úszni, szaunázni járunk. Nem vesszük észre azokat az embereket, akik ezt biztosítják nekünk – most én szolgálom ki az igényeket. De ez a munkahely számomra egy biztonságos pont, már csak a bejelentés miatt is. Színházban nem próbálok, csak előadásom van, és a feletteseim figyelmesek: úgy osztanak be, hogy ha este játszom, akkor délelőtt itt legyek

– magyarázta Száraz, aki a medence melletti nyugalmat egyfajta meditációként éli meg.

A rohanó világban, ahol mindenre kevés az idő, itt nyolc órám van gondolkodni és töltekezni. De azért szívesen szerződnék állandó társulati tagnak valahová.

Két munkahelye mellett a színész a sportra is szakít időt: mint mondja, napi másfél-két órát edz, és bár még nem nevezett be sehova, már tervben vannak nála tavaszi tereptriatlon-versenyek.

Ráadásul itt műszak előtt ingyen leúszhatom a napi adagomat

– tette hozzá.

Kapcsolódó
Száraz Dénes július óta úszómesterként dolgozik: Egy ideje nem volt elég színészi feladatom, segítenem kellett magamon
Bízik benne, hogy ez csak egy átmeneti időszak, és idővel újra főállású színész lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik