Szórakozás

„Gyerekek, ez borzalmas volt” – lódarázscsípés miatt kötött ki az ügyeleten Erdélyi Mónika

TV2
TV2
Nagyon elégedett volt az ellátással, amit az érdi ügyeleten kapott.

Erdélyi Mónika nemrég a YouTube-on osztott meg egy videót, melyben arról mesélt, hogy vasárnap a lehúzott ablakon berepült az autójába egy lódarázs, ami megcsípte a derekát.

Az első pillanatban azt éreztem, amikor megcsípett, hogy picit megszédültem. A csípést követő percekben. De akkor még azt gondoltam, ebből nem lesz nagyobb probléma, mert nem vagyok allergiás a darázscsípésre. Legalábbis nem voltam

– mondta a műsorvezető, aki, vasárnap lévén, felkeresett egy ügyeletes gyógyszertárat, ahol először antihisztamint, egy allergia vagy túlérzékenység elleni gyógyszert ajánlottak neki.

Be is vettem gyorsan egyet. Mire beültünk a kocsiba, addigra a bal szemem úgy bepirosodott, hogy konkrétan vörös lett teljesen. De csak az egyik, nagyon csúnya lett. És elkezdett viszketni mind a két sarkam, majd a talpam is. Akkor már nagyon megijedtem, mert ilyet én még soha nem éreztem.

Mivel a tünetek pár perc leforgása alatt kezdték követni egymást, a műsorvezető visszaszaladt a patikushoz, aki a hallottak alapján azt mondta neki, szíve szerint mentőt hívna hozzá.

A legközelebbi ügyeletes orvos tíz percre volt tőlük, így Erdélyiék ismét autóba ültek, majd célba vették a rendelőt. Amíg az ügyeleten ültek, a hangja is kezdett elmenni, amit döbbenetesnek talált.

Bekerültem a doktornőhöz, és el kell mondjam, hogy elképesztő ellátásban részesültem, szóval szuperjó volt a nővér vagy az asszisztens, az orvos azonnal megtett mindent, amit lehetett. Például kaptam a karomba egy branült, mert azt mondták, most egy ilyen három injekcióból álló koktélt fogok kapni.

Mindeközben a vérnyomása is felszökött a műsorvezetőnek, illetve be is lázasodott, így miután megkapta a kezelést, fél óráig megfigyelés alatt tartották. Amíg várakozott, kávét is kapott.

Ez Érden történt, az orvosi ügyeleten. Tényleg le a kalappal előttük. Szenzációsak. De közben meg annyi munkájuk volt, jöttek a mentők valakiért, akinek segítségre volt szüksége, és ott többeket is el kellett közben látni. Szóval gyerekek, nagyon szuperek voltak.

Az egyik gyógyszer hatására végül némiképp le is esett Erdélyi vérnyomása, de miután a többi tünete enyhült, már haza tudott vezetni.

De gyerekek, ez borzalmas volt. Szóval én azért csináltam meg ezt a videót – nem azért, hogy most magamat sajnáltassam, hanem azért, mert nagyon-nagyon legyetek óvatosak.

Erdélyi a téma kapcsán hozzátette: ismeretei szerint az említett lódarazsak kifejezetten veszélyesek az emberre, ezért azt tanácsolta nézőinek, vészhelyzet esetére tartsanak maguknál antihisztamin-tablettát, amennyiben pedig a gyógyszer nincs elérhető közelségben, mindenképpen forduljanak orvoshoz, hiszen nem tudhatják, milyen hatással lehet rájuk a rovar csípése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik