Szórakozás

Galambos Lajos: A lakhelyemet hetente háromszor elhagyhatom, de nem akarom, eszembe sem jut

Berecz Valter / 24.hu
Berecz Valter / 24.hu
Hét elején került reintegrációs háziőrizetbe több mint egy év börtön után.

Galambos Lajos július 1-jén szabadulhatott a baracskai büntetésvégrehajtási intézetből, miután elfogadták reintegrációs kérelmét. Jelenleg nyomkövetőt visel, háziőrizetben van, engedély nélkül nem hagyhatja el a birtokát.

„432 napon keresztül fix program szerint éltem az életem: fél ötkor keltem, meghatározott időben reggeliztem, ebédeltem, megadott időben jártam orvosi vizsgálatra. Most viszont az ismeretlenbe, a bizonytalanba kellett kijönnöm” – nyilatkozta akkor a trombitás, aki múlt tavasszal vonult be a börtönbe, miután áram-, víz- és gázlopás miatt 3 és fél év letöltendőt kapott.

A Blikk megkeresésére Galambos azt mondta, első otthon töltött éjszakáján jól aludt, de éber volt az álma, és

hajnali fél ötkor ugyanúgy felkelt, mintha még mindig a börtön napirendje szerint élne.

Aztán sétált egy jót a napfelkeltében.

Nem úgy jöttem haza, ahogy elmentem. Ami történt velem, azt nagy lehetőségként fogom fel, elmélyültem bizonyos dolgokban. Mindig vallásos voltam, de a hitnek most egy sokkal mélyebb értékét találtam meg. Minden héten lelki gondolatokat kaptam egy lelkésztől, aki Ignácnak hívnak. Mindig megadta nekem a Bibliából a megfelelő tanácsokat

– árulta el a lapnak a zenész, aki most csak bizonyos időpontokban, előre egyeztetve mehet el otthonról.

A lakhelyemet meghatározott alkalommal, hetente háromszor elhagyhatom. De megmondom őszintén, egyelőre nem akarom, eszembe sem jut. Örülök, hogy itt lehetek újra. Ugyanakkor azt is el kell ismernem, hogy a rácsok mögött töltött 432 nap okozta lemaradást, az életből való kimaradást be akarom hozni

– mondta Galambos Lajos, hozzátéve: amíg távolt volt, sok mindenről lemaradt gyerekei életében, fiának például két hete volt a diplomaosztója, míg a lányának a divattervezői karrierje indult be ez idő alatt, így volt miről beszélgetniük, miután hazament.

Kapcsolódó
Galambos Lajos szabadult: Az ismeretlenbe, a bizonytalanba kellett kijönnöm
Elérzékenyült, mikor közölték vele szabadulása hírét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik