Szórakozás

Joshi Bharat: Nem vagyok tipikus magányos öregúr

FEM3
FEM3
Azt mondja, még mindig nyitott a szerelemre.

Joshi Bharat nemrég a Star magazinnak adott interjút, melyben a magánélete is szóba került. Mint mondta, ami történt, megtörtént, aminek pedig jönnie kell, az jönni is fog, akkor is, ha ellenkezik.

Én még mindig nyitott vagyok a szerelemre. Szóval nem vagyok tipikus magányos öregúr. Az életem során mindig úgy történt, hogy aminek vagy akinek jönnie kellett, az megérkezett. Nem aggodalmaskodom ezen

idézte a Bors a műsorvezetőt, aki úgy véli, az élete telis-tele van újrakezdésekkel, mióta Magyarországra költözött.

 Egy indiai kisvárosból jöttem Magyarországra, ahol egyáltalán nem ismertem a nyelvet. Így helyezkedtem el egy bábszínháznál, előbb díszletesként, majd rengeteg tanulás után színészként is bizonyítottam. Aztán magam indítottam be a műsorvezetői karrieremet. Volt két válásom, az is két újrakezdés.  Ezek mind tapasztalások, és büszkén állítom: tapasztalatban gazdag életet tudhatok a magaménak. Van, amit jól csináltam, van, ahol hibáztam – de ki nem hibázik?

Ami a jelenlegi, rádiós munkáját illeti, a műsorvezető úgy fogalmaz, „nem kell mindig előtérben lenni”, és nagyon élvezi azt, amivel ma foglalkozhat.

Én most azt csinálgatom, ami kedvemre való, ami tetszik. Idén lépek be a hetvenedik életévembe, ezért engem már nem motivál, hogy mindenhonnan én folyjak a csapból. Csinálják most már a fiatalok! Egy ponton túl az embernek önmagával vannak feladatai, és én most ilyen időszakomat élem. Be kell valljam, kifejezetten élvezem ezt a csendes periódust. A Rádió Bézsnél van egy műsorom, aminek Egy férfi és egy nő a címe, és ahol gyakorlatilag mindenes vagyok. Műsorvezető, hangmérnök és zenei szerkesztő egy személyben. Ezt a műsort egyszerűen imádom csinálni. Kényszerből dolgoztam már eleget

– mondta a lapnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik