Rózsavölgyi János hosszú hetek óta szerepel a Házasság első látásra című műsorban. Már korábban is mesél arról, hogy hallássérült szülők gyereke.
A magyar nyelvet a bölcsődében, óvodában tanultam csak meg, szinte mint egy külföldi, otthon ugyanis jelnyelvvel beszéltünk, teljes némaságban. 14 éves koromig nem volt rádióm, tévém se, aminek hangja lett volna. Nehéz volt nagyon, ha ünnepséget tartottak az iskolában, látták a gyerekek, hogy a szüleim nem tudnak beszélni, és szintén gyerek fejjel el kellett magyaráznom nekik, miért kiabál az anyukám és az apukám. Nem igazán volt gyerekkorom.
A Blikknek mesélve kitért arra is, hogy gyermekkori traumái sokasodni kezdtek, mikor édesapja alkoholista lett.
Amikor Pestre került, nem tudta feldolgozni a nyüzsgő életet, ezt pedig alkohollal próbálta enyhíteni. Alkoholizmus is felmerült nála, ilyenkor azért kemény tettlegességet tanúsított irányomba. Ezután a fóti gyermekvárosba kerültünk a húgommal, ahol két évet laktam 10-től 12 éves koromig. A gyámügy bejött az iskolába, és a szüleim tudta nélkül, egyik napról a másikra elvittek minket. Anya és apa egy hónapig nem tudták, hogy hol vagyunk, hiába kerestek minket. Ezt nem volt könnyű átélni, pláne, mivel olyan rendszer volt az intézetben, hogy csak akkor mehettünk haza, ha gyerekként havi 40 órát ledolgoztunk társadalmi munkában: kapáltunk, kertészkedtünk, szemetet szedtünk.
Rózsavölgyi azt mesélte a lapnak, a fóti gyermekotthonban volt olyan is, hogy az egyik lakótársa bicskával támadt rá, majd összeszurkálta.
Ezt sosem lehet feldolgozni, majdnem nyomorék is maradtam a bal lábamra. Az intézet nagyon megviselte a lelkemet, a gyerekek állandóan csúfoltak, a szüleim által folyton magyarázkodnom kellett, hogy nem kell külön bánásmódban részesíteni engem.
