Szórakozás

Medveczky Ilona: Már az iskolában agyonrúgtam az osztálytársamat, hogy adja oda a fél uzsonnáját

tv2
tv2
Édesapja fiús nevelést adott neki, amit utólag visszanézve sem bán a díva.

Hosszú időn után újra felbukkan majd a tévében Medveczky Ilona: az egykori táncos díva Köböl Anita A Nő Háromszor című műsorában járt, ahol például mindennapjairól is mesélt. A 83 éves táncos egyedül él, de nem magányosan, mondja.

Rengeteget kertészkedem, rengeteget törődöm az állatokkal. Elég nagy házban lakom, nincs kertész, házvezetőnő, takarítónő, senki nincs, mindent én csinálok.

Medveczky a gyerekkorára kitérve elmondta, fiúnak várta az apja, emiatt nagyon fiús nevelést is kapott. De úgy érzi, jól hatott rá ez a szemléletmód, hiszen kemény tudott lenni a munkájában, amire szüksége is volt.

Legény legyen a talpán, aki velem ujjat húz, vagy aki engem el akar taposni. Már az iskolában agyonrúgtam az osztálytársamat, hogy adja oda a fél uzsonnáját. Ha nem adta, agyonrugdostam a lábát az asztal alatt. Apám azt mondta, én nem élek örökké, tanuld meg megvédeni magad: ez végigkíséri az egész életemet

– fogalmazott a műsorban.

A Nő Háromszor Köböl Anitával péntek este 20.45-től látható majd az ATV-n.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik